|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 58 találat | lapozás: 1-30 | 31-58 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tompa Andrea 2015. október 1.21. Marosvásárhelyi Nemzetközi KönyvvásárNovemberben kezdődik Erdély legnagyobb könyves seregszemléje November 12-én veszi kezdetét Marosvásárhely egyik legrégebbi, folyamatosan megszervezett kulturális rendezvénysorozata, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ és a vasarhely.ro által szervezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Az immár 21. alkalommal sorra kerülő összművészeti seregszemle ez esztendőben négynapnyi hosszúságúra bővült, november 15-ig, vasárnap délig tart. A vásárnak ez esztendőben is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont, így az idei rendezvénysorozattal kapcsolatos első sajtótájékoztatót is értelemszerűen ott tartották szerda délelőtt a szervezők. A jelenlévőket Káli Király István főszervező fogadta, aki elmondta: a vásár szimbólumát ugyan megőrizték, de annak mottója ez évben megváltozott: "Kapu a lélekhez". – Vásár kiállítók, kereskedők nélkül nem lehetséges. Több mint száz meghívót küldtünk el hazai magyar és román, illetve magyarországi kiadóknak, eddig 32 visszajelzés érkezett. Ez a tavalyi résztvevők 75 százalékát teszi ki, de reméljük, hogy a szerda éjjel záruló részvételi határidőig még többen visszajeleznek. Az idei vásár szellemi védnöke a magyarországi Petőfi Irodalmi Múzeum, amely a maga teljességében jelenik meg, igyekszünk minél jobb kiállítófelületet biztosítani nekik, ahol bemutathatják a magyar irodalom ereklyéit. A vásár szellemiségére ezentúl is jellemző a vásárhelyi írók, költők emlékének őrzése és felelevenítése, ezért az egyik beszélgetősarkot Székely Jánosról, a másikat Jánosházy Györgyről nevezzük el. A vásár csütörtöktől szombatig délelőtt 10 órától este 8 óráig, vasárnap délelőtt 10 órától délután 2 óráig tart nyitva. Szepessy Előd hozzátette: a gazdag kiadói jelenlét mellett idén is nagy hangsúlyt fektettek a kulturális programok sokszínűségére, amelyekre a legkisebbektől az idősekig mindenkit szeretettel várnak. – Lesznek nagyméretű eseményeink és kisebb rendezvényeink egyaránt. Előbbiek közé tartozik Halász Judit tudomásunk szerint első erdélyi, Csiribiri című gyerekkoncertje, amelyre a vásár keretében kerül sor november 14-én, szombaton 11 és 17 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. További kiemelt fontosságú eseményünk a Kolozsvári Állami Magyar Színház Leonce és Léna című, többszörös díjnyertes előadása Tompa Gábor rendezésében, amelynek mellékszereplőjeként Viola Gábor UNITER-díjat nyert. Az előadásra a nyitónapon, november 12-én, csütörtökön 19 órakor kerül sor, ugyancsak a színház nagytermében. Ami a kisebb, de nem kevésbé fontos eseményeinket illeti, megemlíteném a magyar írók estjét, amelyen meghívottként részt vesz Györe Balázs, Tompa Andrea és Papp Sándor Zsigmond, moderál majd Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, valamint az erélyi szépirodalmi lapok főszerkesztőinek estjét, amelyen a Látó, a Helikon, az Irodalmi Jelen, a Korunk, a Székelyföld és a Várad folyóiratok munkatársai vesznek részt. De lesz felolvasószínházunk és Jánosházy-emlékestünk is, mindkettő ifj. Király István rendezésében, továbbá a vásár ideje alatt jelenik meg a Mentor Könyvek gondozásában az a kötet, amelynek kéziratát halála előtt adta át Káli Király Istvánnak Jánosházy György. További újdonság, hogy idén nem záró-, hanem nyitógálát szervezünk, a belépős rendezvényeinkre (Halász Judit koncertje, a kolozsvári színház előadása) jegyeket október 10-től lehet vásárolni. A várható gyerekprogramokkal kapcsolatosan Makkai Kinga megjegyezte, idén is számos gyerekfoglalkozást szerveznek tipegőkorúaktól kisiskolásokig. – A tavaly meghirdetett olvasójáték nagy sikernek örvendett, több mint száz csapat jelentkezett rá, így ezt az idén is megszervezzük, vasárnapig lehet rá jelentkezni. Délelőttönként a gyerekekkel foglalkozunk, délutánonként, illetve szombaton és vasárnap délelőtt pedig családos programot szervezünk a színház egyes számú próbatermében, a könyvvásár Gyerekszigetén. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila szerint természetes a könyvvásár támogatása, az együttműködés. – Felelősséget érzünk a soron következő generáció iránt. Örvendek annak, hogy a régóta előkészített Kolozsvár–Marosvásárhely színházi tengelyen a könyves szakma képviselői elérték a továbblépést, és vendégül láthatjuk a Leonce és Léna című előadást. Ebből is látszik, milyen szépen kiegészítjük egymást. A Halász Judit-koncertre érkező gyerekek is minden bizonnyal kellemes emlékekkel távoznak majd a színházból, ahova a későbbiekben – reményeink szerint – szívesen visszatérnek majd – mondta Gáspárik Attila, majd a sajtótájékoztató végén a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár reklámfilmjét tekinthették meg a jelenlévők. A rendezvénysorozattal kapcsolatos további információk a www.vasarhely.ro/konyvvasar, valamint awww.facebook.com/konyvvasar című honlapokon szerezhetők, az eseményre a későbbiekben visszatérünk. Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 1.Várják a kiadók jelentkezését a vásárhelyi könyvvásárraErdély legnagyobb könyves szemléjére, a november 12–15. között megrendezésre kerülő 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra számos romániai magyar, román és magyarországi kiadót és könyvforgalmazót hívtak meg a szervezők – számolt be a szerdai sajtótájékoztatón Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke. Az idei vásár mottója: „Kapu a lélekhez". „A könyv lélekmentő, hiszen valamennyi könyvben benne van a szerző lelke, és benne lesz az olvasó lelke is" – fogalmazott Káli Király István, összefoglalva a könyves rendezvénysorozat lényegét. A seregszemlének, ahogy eddig is, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont, ahol a vásár mellett könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, dedikálások, irodalmi estek, koncertek, színházi előadások, valamint sok-sok gyerekprogram várja az érdeklődőket. Eddig 32 visszajelzés érkezett a szétküldött meghívókra, ez mintegy 75 százaléka a tavalyinak, de az utolsó pillanatig várják a szervezők a jelentkezőket – hangzott el a sajtótájékoztatón. Az idei vásár szellemi védnöke a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, amely megismerteti a vásárhelyi közönséggel tevékenységét: külön standon lesz jelen az intézmény, ahol saját kiadványait forgalmazza majd. A város neves íróinak emlékét is ápolják a könyvvásár szervezői. Az idén a vásár idejére berendezett két beszélgetősarkot Székely Jánosról, illetve az ez év februárjában elhunyt Jánosházy Györgyről nevezik el, utóbbi emléke előtt tisztelegve egy emlékestet is szerveznek, ahol bemutatják a Mentor Könyvek Kiadónál megjelenő kötetet is, amelynek kéziratát halála előtt négy nappal adta le Jánosházy. Halász Judit először Erdélyben A könyvbemutatók és író-olvasó találkozókon kívül ezúttal is számos kulturális rendezvény várja a látogatókat – ismertette Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője, a könyvvásár társszervezője. A legnagyobb esemény Halász Judit Csiribiri című előadása lesz. A nagy népszerűségnek örvendő énekes még nem lépett színpadra Erdélyben – magyarázta Szepessy. A koncert elsősorban gyerekeknek szól, de természetesen a felnőttek érdeklődésére is számítanak. A két marosvásárhelyi koncert mellett Kolozsváron is szerveztek egy fellépést Halász Juditnak. A Magyar írók estjén Györe Balázs, valamint az erdélyi származású Tompa Andrea és Papp Sándor Zsigmond találkozik az olvasókkal a Kultúrpalota kistermében, ahol Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese beszélget velük. A Főszerkesztők estjén az erdélyi szépirodalmi lapok, a Látó, Helikon, Irodalmi Jelen, Korunk, Székelyföld és Várad főszerkesztői jelenlétében kerül sor kerekasztal-beszélgetésre. A gyerekeket is bevonják A gyerekekről ez alkalommal sem feledkeznek meg a szervezők, sőt egyre nagyobb figyelmet fordítanak rájuk – mondta Makkai Kinga, a gyerekprogramok felelőse, aki visszaemlékezett, hogy a tavaly meghirdetett vetélkedőre közel száz csapat jelentkezett, ami azt jelenti, hogy 300 gyerek olvasta el a kijelölt könyveket. Idén is meghirdették a versenyt, amelyre most vasárnapig jelentkezhetnek a csapatok. A szervezők a programok összeállításakor a legkisebbekre, a totyogókra is gondoltak, de azokra is, akik már olvasnak, akik már fogyasztói az írott kultúrának. A színház mint vásártér Természetes, hogy egyik kulturális intézmény segíti egy másik kulturális intézmény rendezvényét – hangsúlyozta Gáspárik Attila, a helyszínt biztosító Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, aki hálás is a szervezőknek, hiszen, mint mondta, azok a gyerekek, akik eljönnek egy-egy rendezvényre, koncertre ez alkalommal, biztos, hogy máskor is ellátogatnak a színházba, tudni fogják, hogy „ez egy jó hely". A színházigazgató ugyanakkor kiemelte: Marosvásárhelynek szüksége lenne egy kiállítócsarnokra az „igazi nagy vásárok" lebonyolítására. Színházi programok is színesítik a könyvvásárt: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Leonce és Léna című, Tompa Gábor rendezte produkciójával vendégszerepel a rendezvény idején, Garaczi László Ovibrader című darabját pedig felolvasószínház keretében láthatják a nézők a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében. Antal Erika Krónika (Kolozsvár) 2015. november 12.Vezetőségváltás a kritikusok céhébenMásodik elnöki ciklusa végeztével leköszönt tisztéről Tompa Andrea, a Színházi Kritikusok Céhének elnöke, valamint az elnökség tagjai, Herczog Noémi és Jászay Tamás, olvasható a céh közleményében. A napokban lezajlott tisztújító közgyűlésen a tagság új vezetőséget választott. Stuber Andrea elnök, valamint Proics Lilla és Kovács Bálint elnökségi tagok folytatják elődeik munkáját. Az új elnökség mindenekelőtt a céh szakmai egyesület jellegét kívánja erősíteni. Programjában felvázolja különböző lehetőségeit, útjait, módjait annak, hogy az egyébként a puszta létéért küzdő színikritika szakmaiságában erősödjön és a láthatósága is növekedjen, áll a közleményben. Szabadság (Kolozsvár) 2015. november 13.Verssorok között, könyvek felé MarosvásárhelyenCetlikre írták kedvenc idézetüket a beszervezett diákok, illetve a látogatók, majd kiragasztották ezeket a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház bejáratánál felszerelt pannókra, közös „verskaput” építve a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár bejáratánál. A rangos seregszemle csütörtök reggel megnyitotta a „verskapuját”. Rengeteg középiskolás diák és marosvásárhelyi könyvbarát töltötte meg a teátrum kétszintes előcsarnokát a könyvvásár délelőtt 10 órai hivatalos megnyitója után. A színház előtti téren Szabó Árpád, a Maros megyei önkormányzat alelnöke, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, valamint Gulyás Gabriella, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A két helyi elöljáró az anyanyelv jelentőségéről beszélt, a négynapos rendezvény fontosságát méltatta. Szellemi védnök a PIM A könyvvásár szervezői 2012-től fontos személyiségeket, a kulturális élet kimagasló egyéniségeit kérték fel, hogy legyenek a könyves esemény szellemi védnökei. A Látó és a Székelyföld folyóirat szerkesztői után idén a Budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vállalta e szerepet. Ahogy az intézmény alelnöke, Gulyás Gabriella fogalmazott, fontosnak tartották, hogy bemutatkozzanak Erdély legnagyobb könyves szemléjén, amely ugyanakkor kitűnő alkalom a találkozásra, ismerkedésre, a tevékenységük és a kiadványaik népszerűsítésére is. Gulyás Gabriella a megnyitón ismertette az általa képviselt intézmény történetét, elmondta, hogy 1954-es megalakulásuk óta a magyar irodalom letéteményesei, az Országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia mellett a legjelentősebb intézmény, amelynek célja a magyar irodalmi örökség gyűjtése, feldolgozása, bemutatása, népszerűsítése, a kulturális identitás erősítése, a magyar irodalom világirodalmi besorolásának támogatása. Könyv Mikulásra és karácsonyra A kissé hosszúra nyúlt megnyitót követően bent, a színház előcsarnokában nyüzsgött a tömeg, a standok előtt fiatalok és idősebbek egyaránt nézelődtek, lapozgattak, számolgatták, hogy mi az, amit megvennének, illetve mire futja a pénztárcából. „Nagyszerű alkalom a mikulási és a karácsonyi ajándékok beszerzésére, hiszen itt szinte valamennyi kiadó kedvezményes áron kínálja a könyveit” – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak egy vásárló. A könyvvásáron a könyvkiadók és könyvkereskedők 10–20 százalékos árkedvezménnyel forgalmazzák kiadványaikat, ami még vonzóbbá teszi a vásárt azok számára, akik a decemberi ünnepekre, ajándékozásra gondolnak. Sok fiatal szülő is megfordul a rendezvényen, akik kis- és kamasz gyerekeiknek keresgélnek olvasnivalót. Írók testközelben A vásár megnyitójával szinte egy időben a dedikálások is elkezdődtek. A kiadók standjai előtti asztaloknál várakoztak a szerzők, akik frissen megjelent kötetükbe írtak pár kedves szót az érdeklődőknek, és el is beszélgettek az olvasókkal. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők standjánál Tompa Andrea és Papp Sándor Zsigmond dedikált, a Lector Kiadó standjánál Nagy Attila, a PONT kiadó előtt Kádár Annamária és Szávai Ilona. A könyvbemutatók sora a déli óráktól kezdődött a Székely János Teremben és a Jánosházy Györgyről elnevezett teremben. Sorra mutatkozott be legújabb kiadványaival a PONT, a Love 2 Translate, az Erdélyi Gondolat, a Koinónia és a L’Harmattan Könyvkiadó. A Kultúrpalota kistermében a Magyar írók estje rendezvényen Györe Balázzsal, Krusovszky Dénessel, valamint az Erdélyből Budapestre települt Papp Sándor Zsigmonddal és Tompa Andreával az est házigazdája, Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese beszélgetett. A könyvvásár pénteken, szombaton és vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja kapuit és várja látogatóit gazdag kínálatával. Antal Erika Krónika (Kolozsvár) 2015. november 14.Magyar irodalom a magyar nyelv napjánUgyan véletlen egybeesés, hogy – az elmúlt évek gyakorlatát folytatandó – a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kiemelt magyarországi meghívottjai épp a Romániában idén első alkalommal ünnepelhető magyar nyelv napján léphettek a sepsiszentgyörgyi közönség elé, ám sehogy jobban nem lehetne indítani egy leendő piros betűs napot, mint irodalommal. Tompa Andreát, Györe Balázst és Krusovszky Dénest Károlyi Csaba faggatta tegnap este a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében irodalomhoz való viszonyukról, és természetesen szóba került az egységes magyar irodalom örökös dilemmája is. Károlyi Csaba irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese a szerzők bemutatását követően arról faggatta a meghívottakat: befolyásolta-e pályaválasztásukat, összefügg-e írói mibenlétükkel az, hogy honnan származnak, mennyire meghatározóak gyermek- és fiatalkori körülményeik alkotásaikra. A Kolozsváron született Tompa Andreát mindenféleképp, hiszen első regénye önéletrajzi ihletésű, a másodikban – melynek helyszíne szintén Kolozsvár – már meg kellett teremtenie a várost. Mint mondta, „elhamvad” benne az izgalom, ha írásainak más helyszínt kell keresnie, bár tudatában van annak, hogy ha minden regényének cselekménye ugyanott történik, az „bezárja az embert”, mégis reméli, egyszer majd sikerül annyira „szétírnia” Kolozsvárt, hogy az a város már nem az a város lesz. Krusovszky Dénes épp ellenkezőleg viszonyul, ő Hajdúnánáson nőtt fel, viszonyát, így utólag, rendeznie kell a „nem világvégi helyzet, de unalmas” kisvárossal. Györe Balázs életét nagyon meghatározta Újpest, tizenkét és fél évesen a Rózsadombra kerülve, normális körülmények közé, de idegen világba csöppent, ott valami megszakadt az életében, és „magyarázkodni kell azóta is, hogy mit keresek ebben a világban”. Az „elhajlások” faggatás során Krusovszky Dénes elmondta, a versek után azért kezdett prózát írni, mert vannak történetei, amelyeket lírában nem lehet megközelíteni (hogy novelláskötetét követi-e regény, a kérdés nyitott maradt), a színikritikusként is ismert Tompa Andrea második regénye, az 1910-es, 20-as évek Kolozsvárján játszódó szerelmi történet talán nehézkes, az időbeli eltávolodást kereső sajátos, archaizáló nyelvről beszélt, meg arról, hősei azért orvosnövendékek, és nem például színészek, mert „a művészregényektől hideglelést kapok”. Az örökös téma, az egységes magyar irodalom dilemmája igazából ezúttal sem oldódott, Tompa Andrea szerint az erdélyi irodalom skatulyázása egyértelműen politikai találmány, Krusovszky Dénes szerint olvasás közben nem az számít, hogy az alkotó honnan származik vagy hol él (ő maga most épp Bécsen), hanem hogy a mű tetszik az olvasónak vagy sem. Egyfajta gordiuszicsomó-megoldást Károlyi Csaba kínált: regionalizmus létezik a magyar irodalomban. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. november 19.Mindenki vigyen el egy könyvet!Ötven kiadó több ezer ajánlata fogadta idén azokat, akik ellátogattak a 21. alkalommal megrendezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra. A hatalmas könyvkínálat mellett számos könyvbemutató, kerekasztal-beszélgetés, irodalmi vetélkedő, gyerekeknek szóló koncert és foglalkozás közül válogathattak a könyvbarátok. Minden magyar számít – fogad a marosvásárhelyi színház épületében a már megszokott piros–fehér–zöld molinó, s nem is kérdés számomra, ez a kijelentés egy könyvvásár életében fokozottan érvényes. Márpedig ami a 21. nemzetközi könyvvásár második napján, pénteken a kora déli órákban szembetűnik, az a látogatók, vásárlók sokasága. A színház épületének földszintjén még úgy-ahogy lehet nézelődni, egyes könyvstandokhoz – főleg, ahol ifjúsági és gyerekirodalmat árulnak – nehezen lehet hozzáférni. Az emeleten azonban már áthatolhatatlan a tömeg, kiadók küzdenek négyzetméterekért, nagy a zsúfoltság, a Koinónia Kiadó és a Gutenberg standjánál több tucat iskolás próbál eligazodni a hatalmas felhozatalban, az erdélyi fiatal szerzőket publikáló Előretolt Helyőrség Kiadó és a Sétatér Kiadó jó pár friss könyvvel képviseli a kortárs erdélyi irodalmat. A könyvvásárra jelent meg az Előretolt Helyőrség vaskos antológiája, amelyben az elmúlt huszonöt év terméséből válogatnak. Anyukák keresnek angyalfiát, a kreatív adventi kalendáriumok percek alatt elfogytak, de nagy keletje van a kortárs magyar gyerekirodalom bestsellereinek is, Berg Judit, Bartos Erika könyvei, a Hűvösvölgyi suli sorozata, különböző enciklopédiák majd minden nagyobb kiadó és könyvterjesztő standján fellelhetők. Aki pedig másra vágyik, bőven talál magának gyönyörű kivitelezésű gyerekkönyvet. Az erdélyi gyerekirodalomra, Balázs Imre József, Gergely Edó, Zágoni Balázs könyveire is sokan kíváncsiak. De nem panaszkodnak az úgymond felnőtt irodalmat publikáló kiadók sem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadójának vezetője, Biró Annamária szerint nekik évről évre egyre inkább megéri részt venni a vásárhelyi könyvvásáron, s bár szakkönyveket árulnak, mind a könyvbemutatóikon, mind a standjuknál nagy az érdeklődés, a kolozsvári könyvhéten jóval kevesebb könyvet adnak el, igaz, a fesztivál jellege és közönsége is más. Csókos könyv – amit a fiatalok olvasnak Igaz, a kiadók igyekeznek kedvezményeket is nyújtani egy-egy frissen megjelent könyvre, 10–20 százalékkal is olcsóbban adják új könyveiket. S bár kétségtelenül ott lehet hagyni fél vagyont is egy-egy könyvstandnál, sok frissen megjelent könyv elérhető áron vásárolható meg a könyvvásár ideje alatt. „Egy könyvet muszáj venniük” – mondja egy Csíkszentgyörgyön tanító magyartanár, aki az Olvass és játssz velünk vetélkedőre hozta el tanítványait. Akik elveszve a hatalmas kínálatban, végül egyik társukra hallgatva Csipkerózsika modern kori, tűzpiros borítójú feldolgozását választják, mindhárman ugyanazt. Csókos könyv, mondja egyikük picit pironkodva, majd elindulnak megnézni a Kultúrpalotát és a Teleki Tékát, délután öttől pedig a színház egyik termében mérik össze tudásukat hat másik erdélyi csapattal – mint később kiderül, a Harmatocska néven induló csapat megnyeri a vetélkedő utolsó, döntő szakaszát, jöhet tehát a jól megérdemelt pihenés, a vaskos csókos könyv olvasgatása. A könyvvásár sokunk számára tehát nem csak a könyvről szól – olyan esemény, amelyre megéri elutazni, szétnézni, rég nem látott barátokkal beszélgetni, könyvet vásárolni. És a hatalmas érdeklődés láttán nyugtázni, a könyv és az olvasás talán mégsem egy letűnt kor avíttas szokásrendjéhez tartozik. Átlag fölötti folyóiratok Igaz, az erdélyi irodalmi és kulturális folyóiratok beszélgetésén Kovács András Ferenc költő, a Látófőszerkesztője épp arról faggatja a jelen lévő főszerkesztőket és lapszerkesztőket, mennyire van jövője a nyomtatott sajtónak, mi a hátránya és előnye az online megjelenésnek – a probléma tehát nem ördögtől való, a közönség között már jóval kevesebb a fiatal, mint az egyes standoknál, s maguk a szerkesztők sem tudnak közös nevezőre jutni. Főként a tömbmagyar vidéken megjelenőSzékelyföld főszerkesztője, Lövétei Lázár László véli úgy, amíg „János bácsi hozza az éves előfizetésre a pénzt, igény van a lapra”. Másként vélekednek erről már a Várad és az Irodalmi Jelenszerkesztői, utóbbi, Bege Magdolna, esküszik, az online újságírásé a jövő, még akkor is, ha még igény mutatkozik a nyomtatott lapra is. Hangos könyvnek nincsen szaga – mondja Tasnády-Sáhy Péter, a Várad folyóirat szerkesztője. Szerencsére abban mindannyian egyetértenek, szakavatott szerkesztőre mindig szükség lesz, főként egy olyan kultúrában, mint a magyar, mely elsősorban folyóirat-irodalomként írható le. Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztő-helyettese úgy véli, a folyóiratoknak a kortárs irodalom átlag feletti színvonalát kell tükrözniük, ehhez pedig elengedhetetlen a szerkesztő, illetve bizonyos értelemben a nyomtatott lapformátum is. Kapu a lélekhez Az erdélyi könyvolvasási szokások eklektikusságáról, az irodalom sokarcúságáról azonban mi sem árulkodik jobban, mint hogy hangos könyvet, cd-ket alig látok a polcokon, a Látó színház számának bemutatójakor azonban már a folyóirat szerkesztői igyekeztek életre kelteni, hangot adni a folyóiratnak: Székely Csaba Ezek állatok című, a lapban megjelent dramolettóját olvasták fel a lap szerkesztői, a szerző közreműködésével. A számtalan, gyakran ugyanabban az időpontban zajló esemény közül nem egyszer választani kényszerül a nagyérdemű, vagy inkább csak egyszerűen be-benéz mindenhova, meghallgatja Markó Béla jogos méltatlankodását Fekete Vince könyvbemutatóján a Magyar Írók Estjével kapcsolatban (ahol csak magyarországi írók szerepeltek, mintha az erdélyi szerzők nem lennének magyarok), Vida Gábor beszélgetését Márton Evelinnel, dedikáltatja gyorsan két erdélyi, immár Magyarországon élő szerzővel, Tompa Andreával és Papp Sándor Zsigmonddal a könyveit. S ahogy a hatalmas könyvkínálat között sem lehetséges eligazodni, s az egyes programpontokból választani és a rendezvényekre eljutni sem egyszerű, már a pénteki napon meggyőződhetünk arról, a 21. kiadását elért könyvfesztivál igencsak kinőtte – legalábbis helyszín és programok tekintetében – a kereteit. Kényelmes nézelődésre, csendes lapozgatásra nincs mód, ajánlatos az első tetszetős könyvet megvenni, mert lehet, fél órával később már nem lehet megtalálni. Az egyes rendezvények helyszínei ugyan a programfüzetben fel voltak tüntetve, de a színház labirintusszerű épületében eligazodni mindenféle irányítás nélkül igencsak nehéznek bizonyult. A lényeg azonban talán nem is ezen van, hanem a találkozásokon: ismerősökkel, könyvekkel, ismeretlen világokkal. Ahogy az idei fesztivál mottója is hirdette: a könyvvásár „csak” kapu a lélekhez. S aki itt belép, hagyjon fel minden reménnyel. Demeter Zsuzsa Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. december 3.A könyvnek idő kell, hogy megismerjékMi kerül a karácsonyfa alá? Tematikus összeállításunkban erdélyi kiadókat, terjesztőket kérdeztünk arról, hogyan látják, a mai gyerekeknek milyen típusú könyvre van szükségük ahhoz, hogy lapozgassanak, olvasgassanak? Mit ajánlanak a kiadók: melyek azok a kiadványok, amelyek elvarázsolhatnak kicsiket-nagyokat, amelyet az év könyve díjával jutalmaznának. Tőzsér László, a Gutenberg Kiadó igazgatója – A Gutenberg Kiadó néhány könyve, mint például a Ragyog a mindenség igazi bestsellerré vált a gyerekirodalmat lapozgatók körében. Milyen a jó gyerekkönyv, mi kerüljön a fa alá vagy a Mikulás tarisznyájába? – A Gutenberg Kiadó, Nyomda és Könyvkereskedés e tekintetben szerencsésnek tudja magát, mert indulása pillanatától identitása sarkalatos részének tekintette, s máig egyik legfontosabb, illetve mindenképp legkedvesebb tevékenységének tekinti a minőségi gyermekkönyvek létrehozását és eljuttatását az olvasókhoz. Sokat lehetne – és kellene – beszélni az olvasóvá válás konzekvens lépéseiről, arról, hogy a könyv az óvodás, iskolás, tapasztaló, játszó gyermek számára nem elvont fogalom, hanem szinte minden nap kezébe, vizuális terébe kerülő tárgy, s ennek bizony felelőssége van vagy kellene legyen. A kérdésnél maradva: a jó gyermekkönyv az, amely kódolja a sokszori, örömmel való lapozás feltételeit. Ettől nyilván még nem minden népszerű könyv jó vagy alkalmas a gyermekszoba polcára – a mesék, versek, illusztrációk egymásra gyakorolt vonzásában új, izgalmas világok nyílnak, s egyáltalán nem mindegy, hogy a könyvvel ismerkedők milyen térben barangolnak. Fontos, hogy a most belépők némi eligazítással, értékeket jelző cövekek mentén kezdjék meg kalandozásukat, mert ez a nyitja annak is, hogy felnőttként hogyan viszonyulnak majd a könyvhöz és nem csak. Ha a Gutenberg Kiadó ajánlatából adhatunk ízelítőt, említjük a legkisebbeknek szóló, Kányádi Sándor, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, László Noémi gyermekverseiből készült lapozókat, kiemelt helyen a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiát, amely huszonnégy kortárs szerző verseit és tizennégy illusztrátor rajzait gyűjti füzérbe, CD-melléklettel, a Kaláka együttes zenésítette meg a kötetbeli verseket, vagy valamelyik könyvet a Gutenberg „házi sorozatából”, amelyben utóbb Csihán királyúrfi címmel székely, Mért nem tudnak a fák járni? címmel cigány mesék jelentek meg, vagy ott van Cseh Katalin Baba néni és Márk című verseskönyve… – Hadd kérdezzek rá a cigány népmesékre, hiszen alapvetően egy szóbeliségben élő és hagyományozódó kultúrának a mesekincséből kínál a kötet ízelítőt. Mit használtak forrásként? – Mint említettem, egyfajta „házi” mesekönyvsorozat fut a Gutenberg Kiadónál, amelyből a legújabb erdélyi cigány meséket ad közre, az egy évvel korábbi székely meséket, az azelőtti könyvek Mátyás-meséket… S bár illőbb révbe terelt tervekről beszélni, várhatóan erdélyi szász mesék, csángó mesék, örmény és zsidó mesék követik az eddig megjelenteket. A hét mese Herrmann Antal és Wlislocki Henrik, Benedek Elek, Kovács Ágnes, Nagy Olga időben a 20. század elejétől annak végéig húzódó gyűjtéseiből való. Kimondottan olyan meséket választottunk, amelyek értelmezhetők, leképezhetők a célközönség, az 5–12 évesek számára, ugyanakkor érdekesek is, mert furcsák, másak a „megszokotthoz” képest: furfangos szervezőelemek mentén alakulnak, a felfokozott cselekményt részesítve előnyben, elfeledik a hagyományos mesebonyolítás szabályait, a főhős sem egyértelműen birtokol pozitív erkölcsi tulajdonságokat… Ezekhez teremtenek Kürti Andrea grafikusművész színektől és karakterektől káprázó, részleteiben rendkívül figyelmes, továbbgondolásra ösztönző illusztrációi gyönyörű sajátos világot. – A marosvásárhelyi könyvvásáron talán a kiadóknak van a legnagyobb rálátásuk arra, hogy megállapítsák, csappant-e az érdeklődés a könyvek iránt. Milyen tapasztalatokkal tért haza, mennyire kelendőek az erdélyi és mennyire a Magyarországon kiadott könyvek? – A marosvásárhelyi könyvvásár a magyar nyelvterület harmadik legnagyobb könyves rendezvénye, de ami ennél fontosabb, igazán élő, érvényes tartalmat felmutatni képes találkozóhely a kiadók számára, és szenzációs porond a könyv és az olvasók találkozására. A Gutenberg-standnál idén ugyanolyan mértékű érdeklődést láttunk, mint tavaly – vagyis nyitástól zárásig volt alkalmunk könyvet ajánlani, kérdezni, válaszolni, elbeszélgetni az olvasókkal. És ez a kapcsolat számunkra fontos, mérhető hozadékkal jár, még úgy is, hogy a marosvásárhelyi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi Gutenberg Könyvesboltok révén mindennapi, visszajelzésekre alapuló kapcsolatban vagyunk a könyvbarátokkal. A magyarországi és erdélyi kiadók között nincs semmilyen verseny. A könyvvásári standunkon például a legnagyobb magyarországi kiadók könyvújdonságait, több ezer címet is képviseltünk, megmutattunk. Ha mégis érvényesíteni akarnánk valamiféle versenyt, csak olyan jöhetne szóba, amelynek nyertese az olvasó. A magyarországi–erdélyi kérdést már egy ideje helyre tette a könyvpiac: a Gutenberg Kiadó könyvei például a kivitelezés minőségében ugyanazt a szintet képviselik, mint akármelyik vezető budapesti vagy európai kiadó könyvei, a Gutenberg Nyomdát olyan szintre fejlesztettük, hogy ne okozzunk hátrányt a tartalomnak. Az ötlet, a tartalom a lényeg, a szerzők és illusztrátorok munkájának egymásra hangolása, játék a formákkal, technikákkal. Ez ad motivációt, a kihívás, hogy tartalmas és gyönyörű legyen a könyv. Rostás-Péter Emese, a Koinónia Kiadó felelős szerkesztője – Mit ajánl a Koinónia Kiadó a Mikulás puttonyába, netán a karácsonyfa alá idei kínálatában? – A gyermek korától, egyéniségétől, családja helyzetétől függően nagyon változó lehet az, amit igényes gyermekkönyvnek nevezhetünk. Ha a gyerek már jól olvas és szeret is olvasni, éppúgy elolvas egy számára érdekes könyvet antikvár kiszerelésben, megsárgult lapokkal, mint új kiadásban bestseller-címkével és aranyozott betűkkel. A kisebbeknél viszont a külcsín meghatározó, hiszen a képeket legalább annyira fontosnak találják, mint a szöveget – ennél a korosztálynál pedig nagy a verseny, a magyar gyerekkönyvpiacon hihetetlenül sok, de Erdélyben is egyre több szép és értékes gyerekkönyv lát évente napvilágot. Ami a Koinóniát illeti, igyekszünk olyan könyveket megjelentetni, amelyek mind a szöveg, mind az illusztrációk tekintetében igényesek. Az idén három új gyerekkönyvünk jelent meg, mindhárom elsősorban már olvasni tudó gyerekeknek, kisiskolásoknak szól: Balázs Imre József Álomfarsang című verseskötete, Gergely Edó Monyónyár című meseregénye, valamint Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című könyve. Mindhárom alig két hete került ki a nyomdából, nagyon kíváncsiak vagyunk a fogadtatásukra. A korábbi gyerekkönyveink közül a Barni-sorozat (Zágoni Balázs) kötetei és Hervay Gizella Kobak könyve a legnépszerűbbek, de sok olvasóra talált például a sepsiszentgyörgyi Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomor című könyve vagy Gergely Edó első meséskönyve, a Monyómesék is. Van, mikor egy könyvnek idő kell ahhoz, hogy megismerjék, megszeressék: például A kékbolygó története című izlandi meseregény (Andri Snaer Magnason műve, László Noémi fordításában) 2011-ben jelent meg nálunk, és az idén kezdték igazán felfedezni. – A marosvásárhelyi könyvvásáron a Koffer Könyvesboltként is jelen levő Koinónia milyen tapasztalatokkal távozott? – A marosvásárhelyi könyvvásár valóban a legjobb alkalom arra, hogy az erdélyi kiadók az olvasóikkal, illetve a szakmabeliekkel találkozhassanak. Több mint két évtizedes múltjával ez a rendezvény Vásárhely egyik legfontosabb kulturális eseménye lett, a helyiek magukénak érzik, és máshonnan, Kolozsvárról, Székelyföldről is érkeznek látogatói. A legtöbben persze vásárhelyiek, akiknek ez a három – idén négy – nap az év legnagyobb könyvbeszerzési akcióját jelenti. Az időpont is megfelelő erre, hiszen az ünnepek előtt néhány héttel rendezik meg, ezért azt hiszem, hogy Vásárhelyen több könyv kerül a csizmákba vagy a karácsonyfa alá, mint másutt. Idén ugyanolyan lelkesedéssel vásároltak a látogatók, mint korábban, ezen a könyvvásáron nem érződött, amit tudunk amúgy, hogy a könyv teret veszített. Nekünk továbbra is a gyerekkönyvkínálatunk a legszélesebb, de úgy gondolom, hogy nemcsak ezért vásároltak tőlünk ezekből a legtöbbet: a gyerekkönyvek azok, amelyeket még sehol nem szorítottak ki a digitális olvasók, egyéb eszközök. A legtöbb könyvet a nagyon kicsiknek vásárolják, nálunk ennek anyagi okai is lehetnek: ahogy nő a gyerek, nőnek a család kiadásai is, a könyv egyre inkább luxuscikknek számít. Tavaly még elég kevés szépirodalmi művet hoztunk a standra más kiadóktól, azóta bővült a kínálatunk. Idén főként Tompa Andrea, Dragomán György műveit keresték, túlzás nélkül percek alatt kifogytunk ezekből a méltán mediatizált könyvekből. – A Koinónia gyakran jelentkezik kortárs gyerekirodalommal, vannak állandó szerzői, állandó illusztrátorai. Miben más az erdélyi gyerekirodalom, vagy más-e egyáltalán, mint a magyarországi? – Idén valóban a „visszatérő” szerzőinktől közöltünk gyerekkönyveket, de ami az illuszrátorokat illeti, most egy új név is felbukkant nálunk: Balázs Imre József kötetét Orosz Annabella illusztrálta. Tavaly, tavalyelőtt pedig több elsőkötetes szerzőnk is volt: Sikó-Barabási Eszter, Martini Yvette, Kiss Lehel. Amiben más lehet az erdélyi gyermekirodalom, mint a magyarországi: úgy gondolom, a legfőbb különbség egyszerűen az, hogy kevesebb szerzőnk van. Ez nemcsak a két nyelvterület lakossága közti számbeli különbséget tükrözi: sokan csak dobbantanak itthon, a következő kéziratukkal már magyarországi kiadóhoz fordulnak. Egy Erdélyben kiadott könyv nehezebben érvényesül a magyarországi piacon, viszont legalábbis a Koinónia esetében azt látom, hogy ott is van egy közönség – nyilván szűkebb, mint Erdélyben –, amely követi az újdonságainkat, és van néhány könyvünk, amelyből többen vásároltak odaát, mint itthon. – A hatalmas kínálatban elvesz az olvasó, a vonzó külcsín mögött nem mindig tudni, mi is lapul. Mi az az öt gyerekkönyv, amit szívesen ajánlana? – Inkább szülőként válaszolnék erre a kérdésre – két lányom van, öt- és hétévesek, és most már néhány éve nagy alapossággal tanulmányozzuk főleg azokat a könyveket, amelyek itthon is megvannak. Az utóbbi időben rákaptunk Sami Toivonen és Aino Havukainen Tatu és Patu sorozatára. Bár a gyermekeknek szánt sorozatok elég nagy hányada inkább a függőség kialakítására törekszik, és szinte futószalagon jelennek meg az újabb és újabb kötetek, ez a finn sorozat, Bába Laura fordításában, a Cerkabella gondozásában rendkívül szellemes, nyelvi leleményei alapos agytornát igényelnek: de nem esti olvasmány, ahhoz túl mulatságos. Az esti fektetést ugyanígy nem szolgálja, de költőibb humorával és képeivel jó hangulatot hoz szülő és gyermek közös könyves délutánjába a Koinóniánál nemrég megjelent, szintén finnből fordított könyv: Markus Majaluoma Apa, irány a tenger! című ifjúsági regénye (Jankó Szép Yvette fordítása). Folytatva a kacagtatós könyvek sorát: Varró Dániel Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött című könyveit is sokat olvassuk, illetve mondogatjuk (Manó Könyvek). Kevéssé ismert, de nálunk a családban már az én gyermekkoromtól kezdve nagyon kedvelt meseregény Gábor Éva Cirókája, a Móra kiadásában most is kapható. Nehéz egy ilyen régóta ismert könyvről megállapítani, hogy mennyire érdemes másoknak ajánlani: a fő érvem az, hogy a lányom négyévesen kívülről tudta. A kortárs gyermekkönyveken kívül olvasunk klasszikus meséket is, sokszor „megsárgult” lapokról, pedig a magyar könyvpiacon bőven találni új kiadású mesekönyveket. A csíkszeredai Gutenberg kiadó például két, szép kivitelezésű népmesegyűjteményt is megjelentetett, a címük: Csihán királyúrfiés Mért nem tudnak a fák járni? Nagy Péter, az Idea Könyvtér és az Exit Kiadó igazgatója – Az Idea Könyvtér rendszeresen megszervezi az adventi könyvvásárt. Mit lehet tudni az idei rendezvényről, kik lesznek a meghívottak, milyen könyveket fognak bemutatni, pontosan mikor és hol lesz látogatható? – Az idei Adventi könyvvásárt december 17–19. között tartjuk, a Kolozsvári Magyar Napok – Téli Fesztivál idején, bekapcsolódva ennek programpontjai közé, a megszokott helyszínen, a Sapientia – EMTE Kolozsvári Karának Tordai út 4. szám alatti épülete előterében. A bemutatásra kerülő kötetek szervezése még folyamatban van, erről a könyvvásár programjában fogjuk tájékoztatni a kedves olvasóinkat. De annyi már biztos, hogy szép számban lesznek erdélyi kiadók, ezen kívül a Bagoly Könyvesbolt és nem utolsósorban a budapesti Idea Könyvtér–Tintakő könyvesbolt révén drámapedagógiai szakkönyvek és hiánypótló gyerekkönyvek lesznek a terítéken. – Az Idea Könyvtér révén rálátása van arra, milyen könyvek láttak napvilágot Erdélyben az idén. Kinek adná a legszebb erdélyi könyv 2015 díját és miért? – A legszebb erdélyi könyv díjat szubjektív okok miatt adnám Láng Orsolya Tejszobor című kötetének, illetve a Gutenberg Kiadó által kiadott meséskönyvnek, a Mért nem tudnak a fák járni? címűnek. – A Könyvtérben erdélyi magyar könyveket vásárolhatunk. Hogyan zárják az idei évet, elégedettek lehetnek a kiadók az olvasókkal, szerzőkkel? – Még mindig szép számban jelennek meg magyar könyvek Erdélyben, a megjelenéssel viszont nem egyenesen arányos az eladás. A gyerekkönyvpiacon szerintem nincs ok panaszra, annál inkább viszont általánosan, mert még mindig nem ismerik eléggé az erdélyi magyar irodalmat – s ez egy összetettebb probléma (oktatás, fórumok hiánya, nincs megfelelő reklám/kampány, konzervatív szemlélet, a „könyvrendelés=bookline” stb.) Számunkra az idei év eredményesebb a könyveladások terén, jóval meghaladtuk a tavalyi szintet. Ez nagymértékben a könyvvásároknak és különböző rendezvényeken való részvételnek tudható be, részt vettünk az Ünnepi könyvhéten, a Kolozsvári Magyar Napokon, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Főtér napokon Nagybányán, a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalmon, a gyalui Várkert Fesztiválon, a sepsiszentgyörgyi Városnapokon, a nagyváradi Szent László Napokon. Sajnos az Idea Könyvtér webáruház forgalma még mindig az elvárások alatt maradt, de természetesen ez is nőtt a tavalyi szinthez képest. A legérdekesebb erdélyi magyar könyvek 2015-ben – Nagy Péter ajánlja Kolozsváriaknak „kötelező”: • Barokk Kolozsvár (Korunk-Kompress Kiadó), újrakiadás • Asztalos Lajos: Kolozsvár közelről (Stúdium Kiadó) • Kántor Lajos (szerk.): Erdély fővárosa Európában (Korunk–Kompress Kiadó) Kortárs irodalom: • Láng Orsolya: Tejszobor (Erdélyi Híradó Kiadó) • Magyari Tivadar: Ragasztott ház (Koinónia Kiadó) • Dimény Lóránt: Ha elhal (Lector) Gyermek- és ifjúsági irodalom: • Cseh Katalin: Baba néni és Márk (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea illusztrációival) • Mért nem tudnak a fák járni? Erdélyi cigány népmesék (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea gyönyörű illusztrációival) • Zágoni Balázs: Kolozsvári mesék (Koinónia Kiadó) • Kiss Bitay Éva: Rejtelmes állatvilág (Stúdium Kiadó) • Csinódi Nagy Gergő: Méhkeringő (ArtPrinter, a szerző egy 13 éves kisfiú, akinek ez már a második megjelent meséskönyve, a nagy sikernek örvendő Kecsketánc folytatása, 44 igaz történet, gyerekszemmel megírt havasi mindennapok) • Természettudományi kísérletek gyerekeknek (Exit Kiadó) Érdekességek, egyediségek: • Péter Sándor: Apa és fia két világháborúja (Polis Könyvkiadó) • Lucian Boia: Románia elrománosodása (egy újabb Boia-kötet a Koinónia Kiadó gondozásában) • Juan Rulfo: Aranykakas (Bookart Kiadó; a Juan Rulfo-életműsorozat harmadik kötete) • Márton Evelin: Szalamandrák éjszakái (Bookart Kiadó) • Kallós Zoltán: Balladás könyv (kiadatlan balladák, az erdélyi magyar kultúra és hagyomány szerves részét képező balladakincs megőrzése és feldolgozása, hanganyaggal, azaz CD-melléklettel) • Bárdi Nándor – Gidó Attila – Novák Csaba Zoltán: Együtt és külön (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet; az 1989-es forradalmi események ismertetése magyar szemszögből, magyar/kisebbségi szerepvállalás és önszerveződés szakszerű kutatása és dokumentálása). Szakácskönyvek: • Mindennapi krumplink (Corvin Kiadó, igényes összeállítás, színes fotók, elkészíthető receptek) • Kerek a káposzta (Corvin Kiadó, igényes összeállítás/kivitelezés, színes fotók, elkészíthető receptek) Demeter Zsuzsa Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. december 15.Könyvet szánt a diktatúrának Tompa AndreaTompa Andrea Fejtől s lábtól − Kettő orvos Erdélyben című regényének felolvasószínházi előadását láthatja a közönség kedden 19 órától a Csíki Székely Múzeumban. „Az orvosi egyetem története nagyon jól tudja modellálni, ami végbement Erdélyben a századfordulótól a húszas évekig, másrészt ennek kapcsán sok minden elmondható az emberi testről és nem utolsósorban a nőkről, hiszen a női emancipációnak egy fontos sarokköve az, hogy ők elkezdhettek felsőfokon tanulni” – indokolta, miért éppen az orvosi életpálya kerül középpontba a Kolozsvárról származó, Budapesten élő írónő regényében. – Egész fiatal korában voltak próbálkozásai, de az írói pályára valójában a harmincas éveiben lépett... – Kamaszkoromban valóban írtam, és néhányan, akik látták, azt gondolták, hogy nem csak én, hanem azok a fiatalok, akik a lapok körül, tevékenykednek, ténylegesen írók-költők lehetnének. Iszonyú sok tényezőn múlik, hogy ez megtörténik-e egy emberrel vagy sem. Az én életem egész másfelé fordult azzal, hogy áttelepedtem Magyarországra, utána egy egészen más pálya indult el, színikritikus lettem. Közben majdnem mindig írtam, de nem tartottam fontosnak, hogy megjelenjen, meg nem is hittem abban, hogy annak meg kell jelennie. Az, hogy egy ember beáll egy könyv mögé, elsősorban önbizalom kérdése, önbizalom és hit, hogy amit mondani akar vagy amit csinál, az másokkal megosztható, másoknak is fontos lehet. Nálam ez az önbizalom és a hit sokáig váratott magára, de előny, hogy mire leültem írni, volt valamelyes élettapasztalatom, meg keresztülmentem elég sok mindenen, kezdve attól, hogy mégiscsak életem első két évtizedét egy diktatúrában éltem. Nem akkora baj, ha egy író későn indul, de minél később, valószínűleg annál nehezebb elindulni, mert annál kevésbé tud az ember váltani, nehezebben hiszi el azt, hogy vele még valami nagy és jelentős fordulat megtörténhet. – Annyira meghatározta életet a diktatúra, hogy könyveiben visszatér ez a téma. – Egy könyvet szántam annak a diktatúrának, amiben éltem, és talán más könyvekben más majd diktatúrákat fogok feldolgozni. Tulajdonképpen megdöbbentő volna, hogy egy ember két évtizedet él, felnövekszik egy ilyen környezetben, és aztán úgy lép tovább, mintha normalitásban élt volna. Mindig meghökkent, ha valaki azt mondja, hogy engem nem nem érdekel ez, én ezen már túlléptem. Noha én is azt gondolom, hogy túlléptem rajta, de annak árán, hogy megpróbáltam valamelyest feldolgozni a magam és a közösségem számára is ezt a diktatúrát. Azt a szabadsághiányt és tulajdonképpen azt a fajta iszonyatos kontrollt, amiben éltünk, soha nem lehet természetesnek elfogadni, és a világ időről időre létrehoz ilyen helyzeteket, amikor ennyire akar minket irányítani, ellenőrizni, mindent megmondani, hogy történjen. Ezeket a tapasztalatokat időről időre elő kell hozni, mert ez segít megérteni a jelenünket is. – Valós személyek ihlették ezt a könyvet? – Nem, inkább lehetséges figurákként definiálnám. Nekem nagyon fontos, hogy az ő létezésük lehetséges legyen, de ilyen figurákat nincs, honnan találni, hacsak nem valami önéletrajzból. Egyébként nem találkoztam erdélyi, zsidó származású, orvosi karon tanuló nő önéletrajzával. – Ön is orvosnak készült valamikor. Miért mondott le erről a pályáról? – Ahogy egy normális fiatal elég sok mindennek készül, én is átmentem ezeken a szakaszokon. '89-ben viszont az orvosi kar Kolozsváron zárva volt a magyarul tanulni vágyók előtt, és én valahogy sokkal fontosabbnak tartottam, hogy magyarul tanuljak, mint hogy mi legyen belőlem. Ez akkor egy normális attitűd volt. Ma furán hangzik, de akkoriban a nyelvnek prioritása volt. – Milyen téma foglalkoztatja most, miről fog szólni a következő könyve? – Az ötvenes-hatvanas évekkel foglalkozom, az is egy újabb diktatúra, más arculatú diktatúra, az érdekel, hogyan lehet ebben a diktatúrában érvényesülni, hogyan jön létre a Magyar Autonóm Tartomány, mi a célja. Nagyon érdekel az egyház, és az egyházhoz való viszony abban a korszakban. De hát az emberek érdekelnek elsősorban, tehát olyan történeteket keresek, amelyek emberek által mondhatók el múltba ágyazottan, mégis a jelen tapasztalatainkkal kötődnek össze. Tompa Andrea 1971-ben született Kolozsváron. 1990-ben kezdte meg tanulmányait az ELTE Bölcsészkarának magyar–orosz szakán. 2004-ben doktorált az ELTE orosz irodalom szakán. 2000–2008 között az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa, 2005-től a Színház folyóirat szerkesztője, 2008 ősze óta tanít a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán. Eddig két regénye jelent meg, a Kalligram Kiadónál, A hóhér háza 2010-ben, a Fejtől s lábtól – Kettő orvos Erdélyben 2013-ban. Izsák-Székely Judith Székelyhon.ro 2016. január 7.A könyvnek idő kell, hogy megismerjékMi kerül a karácsonyfa alá? Tematikus összeállításunkban erdélyi kiadókat, terjesztőket kérdeztünk arról, hogyan látják, a mai gyerekeknek milyen típusú könyvre van szükségük ahhoz, hogy lapozgassanak, olvasgassanak? Mit ajánlanak a kiadók: melyek azok a kiadványok, amelyek elvarázsolhatnak kicsiket-nagyokat, amelyet az év könyve díjával jutalmaznának. Tőzsér László, a Gutenberg Kiadó igazgatója – A Gutenberg Kiadó néhány könyve, mint például a Ragyog a mindenség igazi bestsellerré vált a gyerekirodalmat lapozgatók körében. Milyen a jó gyerekkönyv, mi kerüljön a fa alá vagy a Mikulás tarisznyájába? – A Gutenberg Kiadó, Nyomda és Könyvkereskedés e tekintetben szerencsésnek tudja magát, mert indulása pillanatától identitása sarkalatos részének tekintette, s máig egyik legfontosabb, illetve mindenképp legkedvesebb tevékenységének tekinti a minőségi gyermekkönyvek létrehozását és eljuttatását az olvasókhoz. Sokat lehetne – és kellene – beszélni az olvasóvá válás konzekvens lépéseiről, arról, hogy a könyv az óvodás, iskolás, tapasztaló, játszó gyermek számára nem elvont fogalom, hanem szinte minden nap kezébe, vizuális terébe kerülő tárgy, s ennek bizony felelőssége van vagy kellene legyen. A kérdésnél maradva: a jó gyermekkönyv az, amely kódolja a sokszori, örömmel való lapozás feltételeit. Ettől nyilván még nem minden népszerű könyv jó vagy alkalmas agyermekszoba polcára – a mesék, versek, illusztrációk egymásra gyakorolt vonzásában új, izgalmas világok nyílnak, s egyáltalán nem mindegy, hogy a könyvvel ismerkedők milyen térben barangolnak. Fontos, hogy a most belépők némi eligazítással, értékeket jelző cövekek mentén kezdjék meg kalandozásukat, mert ez a nyitja annak is, hogy felnőttként hogyan viszonyulnak majd a könyvhöz és nem csak. Ha a Gutenberg Kiadó ajánlatából adhatunk ízelítőt, említjük a legkisebbeknek szóló, Kányádi Sándor, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, László Noémi gyermekverseiből készült lapozókat, kiemelt helyen a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiát, amely huszonnégy kortárs szerző verseit és tizennégy illusztrátor rajzait gyűjti füzérbe, CD-melléklettel, a Kaláka együttes zenésítette meg a kötetbeli verseket, vagy valamelyik könyvet a Gutenberg „házi sorozatából”, amelyben utóbb Csihán királyúrfi címmel székely, Mért nem tudnak a fák járni? címmel cigány mesék jelentek meg, vagy ott van Cseh Katalin Baba néni és Márk című verseskönyve… – Hadd kérdezzek rá a cigány népmesékre, hiszen alapvetően egy szóbeliségben élő és hagyományozódó kultúrának a mesekincséből kínál a kötet ízelítőt. Mit használtak forrásként? – Mint említettem, egyfajta „házi” mesekönyvsorozat fut a Gutenberg Kiadónál, amelyből a legújabb erdélyi cigány meséket ad közre, az egy évvel korábbi székely meséket, az azelőtti könyvek Mátyás-meséket… S bár illőbb révbe terelt tervekről beszélni, várhatóan erdélyi szász mesék, csángó mesék, örmény és zsidó mesék követik az eddig megjelenteket. A hét mese Herrmann Antal és Wlislocki Henrik, Benedek Elek, Kovács Ágnes, Nagy Olga időben a 20. század elejétől annak végéig húzódó gyűjtéseiből való. Kimondottan olyan meséket választottunk, amelyek értelmezhetők, leképezhetők a célközönség, az 5–12 évesek számára, ugyanakkor érdekesek is, mert furcsák, másak a „megszokotthoz” képest: furfangos szervezőelemek mentén alakulnak, a felfokozott cselekményt részesítve előnyben, elfeledik a hagyományos mesebonyolítás szabályait, a főhős sem egyértelműen birtokol pozitív erkölcsi tulajdonságokat… Ezekhez teremtenek Kürti Andrea grafikusművész színektől és karakterektől káprázó, részleteiben rendkívül figyelmes, továbbgondolásra ösztönző illusztrációi gyönyörű sajátos világot. – A marosvásárhelyi könyvvásáron talán a kiadóknak van a legnagyobb rálátásuk arra, hogy megállapítsák, csappant-e az érdeklődés a könyvek iránt. Milyen tapasztalatokkal tért haza, mennyire kelendőek az erdélyi és mennyire a Magyarországon kiadott könyvek? – A marosvásárhelyi könyvvásár a magyar nyelvterület harmadik legnagyobb könyves rendezvénye, de ami ennél fontosabb, igazán élő, érvényes tartalmat felmutatni képes találkozóhely a kiadók számára, és szenzációs porond a könyv és az olvasók találkozására. A Gutenberg-standnál idén ugyanolyan mértékű érdeklődést láttunk, mint tavaly – vagyis nyitástól zárásig volt alkalmunk könyvet ajánlani, kérdezni, válaszolni, elbeszélgetni az olvasókkal. És ez a kapcsolat számunkra fontos, mérhető hozadékkal jár, még úgy is, hogy a marosvásárhelyi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi Gutenberg Könyvesboltok révén mindennapi, visszajelzésekre alapuló kapcsolatban vagyunk a könyvbarátokkal. A magyarországi és erdélyi kiadók között nincs semmilyen verseny. A könyvvásári standunkon például a legnagyobb magyarországi kiadók könyvújdonságait, több ezer címet is képviseltünk, megmutattunk. Ha mégis érvényesíteni akarnánk valamiféle versenyt, csak olyan jöhetne szóba, amelynek nyertese az olvasó. A magyarországi–erdélyi kérdést már egy ideje helyre tette a könyvpiac: a Gutenberg Kiadó könyvei például a kivitelezés minőségében ugyanazt a szintet képviselik, mint akármelyik vezető budapesti vagy európai kiadó könyvei, a Gutenberg Nyomdát olyan szintre fejlesztettük, hogy ne okozzunk hátrányt a tartalomnak. Az ötlet, a tartalom a lényeg, a szerzők és illusztrátorok munkájának egymásra hangolása, játék a formákkal, technikákkal. Ez ad motivációt, a kihívás, hogy tartalmas és gyönyörű legyen a könyv. Rostás-Péter Emese, a Koinónia Kiadó felelős szerkesztője – Mit ajánl a Koinónia Kiadó a Mikulás puttonyába, netán a karácsonyfa alá idei kínálatában? – A gyermek korától, egyéniségétől, családja helyzetétől függően nagyon változó lehet az, amit igényes gyermekkönyvnek nevezhetünk. Ha a gyerek már jól olvas és szeret is olvasni, éppúgy elolvas egy számára érdekes könyvet antikvár kiszerelésben, megsárgult lapokkal, mint új kiadásban bestseller-címkével és aranyozott betűkkel. A kisebbeknél viszont a külcsín meghatározó, hiszen a képeket legalább annyira fontosnak találják, mint a szöveget – ennél a korosztálynál pedig nagy a verseny, a magyar gyerekkönyvpiacon hihetetlenül sok, de Erdélyben is egyre több szép és értékes gyerekkönyv lát évente napvilágot. Ami a Koinóniát illeti, igyekszünk olyan könyveket megjelentetni, amelyek mind a szöveg, mind az illusztrációk tekintetében igényesek. Az idén három új gyerekkönyvünk jelent meg, mindhárom elsősorban már olvasni tudó gyerekeknek, kisiskolásoknak szól: Balázs Imre József Álomfarsang című verseskötete, Gergely Edó Monyónyárcímű meseregénye, valamint Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című könyve. Mindhárom alig két hete került ki a nyomdából, nagyon kíváncsiak vagyunk a fogadtatásukra. A korábbi gyerekkönyveink közül a Barni-sorozat (Zágoni Balázs) kötetei és Hervay Gizella Kobak könyve a legnépszerűbbek, de sok olvasóra talált például a sepsiszentgyörgyi Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomorcímű könyve vagy Gergely Edó első meséskönyve, a Monyómesék is. Van, mikor egy könyvnek idő kell ahhoz, hogy megismerjék, megszeressék: például A kékbolygó története című izlandi meseregény (Andri Snaer Magnason műve, László Noémi fordításában) 2011-ben jelent meg nálunk, és az idén kezdték igazán felfedezni. – A marosvásárhelyi könyvvásáron a Koffer Könyvesboltként is jelen levő Koinónia milyen tapasztalatokkal távozott? – A marosvásárhelyi könyvvásár valóban a legjobb alkalom arra, hogy az erdélyi kiadók az olvasóikkal, illetve a szakmabeliekkel találkozhassanak. Több mint két évtizedes múltjával ez a rendezvény Vásárhely egyik legfontosabb kulturális eseménye lett, a helyiek magukénak érzik, és máshonnan, Kolozsvárról, Székelyföldről is érkeznek látogatói. A legtöbben persze vásárhelyiek, akiknek ez a három – idén négy – nap az év legnagyobb könyvbeszerzési akcióját jelenti. Az időpont is megfelelő erre, hiszen az ünnepek előtt néhány héttel rendezik meg, ezért azt hiszem, hogy Vásárhelyen több könyv kerül a csizmákba vagy a karácsonyfa alá, mint másutt. Idén ugyanolyan lelkesedéssel vásároltak a látogatók, mint korábban, ezen a könyvvásáron nem érződött, amit tudunk amúgy, hogy a könyv teret veszített. Nekünk továbbra is a gyerekkönyvkínálatunk a legszélesebb, de úgy gondolom, hogy nemcsak ezért vásároltak tőlünk ezekből a legtöbbet: a gyerekkönyvek azok, amelyeket még sehol nem szorítottak ki a digitális olvasók, egyéb eszközök. A legtöbb könyvet a nagyon kicsiknek vásárolják, nálunk ennek anyagi okai is lehetnek: ahogy nő a gyerek, nőnek a család kiadásai is, a könyv egyre inkább luxuscikknek számít. Tavaly még elég kevés szépirodalmi művet hoztunk a standra más kiadóktól, azóta bővült a kínálatunk. Idén főként Tompa Andrea, Dragomán György műveit keresték, túlzás nélkül percek alatt kifogytunk ezekből a méltán mediatizált könyvekből. – A Koinónia gyakran jelentkezik kortárs gyerekirodalommal, vannak állandó szerzői, állandó illusztrátorai. Miben más az erdélyi gyerekirodalom, vagy más-e egyáltalán, mint a magyarországi? – Idén valóban a „visszatérő” szerzőinktől közöltünk gyerekkönyveket, de ami az illuszrátorokat illeti, most egy új név is felbukkant nálunk: Balázs Imre József kötetét Orosz Annabella illusztrálta. Tavaly, tavalyelőtt pedig több elsőkötetes szerzőnk is volt: Sikó-Barabási Eszter, Martini Yvette, Kiss Lehel. Amiben más lehet az erdélyi gyermekirodalom, mint a magyarországi: úgy gondolom, a legfőbb különbség egyszerűen az, hogy kevesebb szerzőnk van. Ez nemcsak a két nyelvterület lakossága közti számbeli különbséget tükrözi: sokan csak dobbantanak itthon, a következő kéziratukkal már magyarországi kiadóhoz fordulnak. Egy Erdélyben kiadott könyv nehezebben érvényesül a magyarországi piacon, viszont legalábbis a Koinónia esetében azt látom, hogy ott is van egy közönség – nyilván szűkebb, mint Erdélyben –, amely követi az újdonságainkat, és van néhány könyvünk, amelyből többen vásároltak odaát, mint itthon. – A hatalmas kínálatban elvesz az olvasó, a vonzó külcsín mögött nem mindig tudni, mi is lapul. Mi az az öt gyerekkönyv, amit szívesen ajánlana? – Inkább szülőként válaszolnék erre a kérdésre – két lányom van, öt- és hétévesek, és most már néhány éve nagy alapossággal tanulmányozzuk főleg azokat a könyveket, amelyek itthon is megvannak. Az utóbbi időben rákaptunk Sami Toivonen és Aino Havukainen Tatu és Patu sorozatára. Bár a gyermekeknek szánt sorozatok elég nagy hányada inkább a függőség kialakítására törekszik, és szinte futószalagon jelennek meg az újabb és újabb kötetek, ez a finn sorozat, Bába Laura fordításában, a Cerkabella gondozásában rendkívül szellemes, nyelvi leleményei alapos agytornát igényelnek: de nem esti olvasmány, ahhoz túl mulatságos. Az esti fektetést ugyanígy nem szolgálja, de költőibb humorával és képeivel jó hangulatot hoz szülő és gyermek közös könyves délutánjába a Koinóniánál nemrég megjelent, szintén finnből fordított könyv: Markus Majaluoma Apa, irány a tenger! című ifjúsági regénye (Jankó Szép Yvette fordítása). Folytatva a kacagtatós könyvek sorát: Varró Dániel Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött című könyveit is sokat olvassuk, illetve mondogatjuk (Manó Könyvek). Kevéssé ismert, de nálunk a családban már az én gyermekkoromtól kezdve nagyon kedvelt meseregény Gábor Éva Cirókája, a Móra kiadásában most is kapható. Nehéz egy ilyen régóta ismert könyvről megállapítani, hogy mennyire érdemes másoknak ajánlani: a fő érvem az, hogy a lányom négyévesen kívülről tudta. A kortárs gyermekkönyveken kívül olvasunk klasszikus meséket is, sokszor „megsárgult” lapokról, pedig a magyar könyvpiacon bőven találni új kiadású mesekönyveket. A csíkszeredai Gutenberg kiadó például két, szép kivitelezésű népmesegyűjteményt is megjelentetett, a címük: Csihán királyúrfiés Mért nem tudnak a fák járni? Nagy Péter, az Idea Könyvtér és az Exit Kiadó igazgatója – Az Idea Könyvtér rendszeresen megszervezi az adventi könyvvásárt. Mit lehet tudni az idei rendezvényről, kik lesznek a meghívottak, milyen könyveket fognak bemutatni, pontosan mikor és hol lesz látogatható? – Az idei Adventi könyvvásárt december 17–19. között tartjuk, a Kolozsvári Magyar Napok – Téli Fesztivál idején, bekapcsolódva ennek programpontjai közé, a megszokott helyszínen, a Sapientia – EMTE Kolozsvári Karának Tordai út 4. szám alatti épülete előterében. A bemutatásra kerülő kötetek szervezése még folyamatban van, erről a könyvvásár programjában fogjuk tájékoztatni a kedves olvasóinkat. De annyi már biztos, hogy szép számban lesznek erdélyi kiadók, ezen kívül a Bagoly Könyvesbolt és nem utolsósorban a budapesti Idea Könyvtér–Tintakő könyvesbolt révén drámapedagógiai szakkönyvek és hiánypótló gyerekkönyvek lesznek a terítéken. – Az Idea Könyvtér révén rálátása van arra, milyen könyvek láttak napvilágot Erdélyben az idén. Kinek adná a legszebb erdélyi könyv 2015 díját és miért? – A legszebb erdélyi könyv díjat szubjektív okok miatt adnám Láng Orsolya Tejszobor című kötetének, illetve a Gutenberg Kiadó által kiadott meséskönyvnek, a Mért nem tudnak a fák járni? címűnek. – A Könyvtérben erdélyi magyar könyveket vásárolhatunk. Hogyan zárják az idei évet, elégedettek lehetnek a kiadók az olvasókkal, szerzőkkel? – Még mindig szép számban jelennek meg magyar könyvek Erdélyben, a megjelenéssel viszont nem egyenesen arányos az eladás. A gyerekkönyvpiacon szerintem nincs ok panaszra, annál inkább viszont általánosan, mert még mindig nem ismerik eléggé az erdélyi magyar irodalmat – s ez egy összetettebb probléma (oktatás, fórumok hiánya, nincs megfelelő reklám/kampány, konzervatív szemlélet, a „könyvrendelés=bookline” stb.) Számunkra az idei év eredményesebb a könyveladások terén, jóval meghaladtuk a tavalyi szintet. Ez nagymértékben a könyvvásároknak és különböző rendezvényeken való részvételnek tudható be, részt vettünk az Ünnepi könyvhéten, a Kolozsvári Magyar Napokon, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Főtér napokon Nagybányán, a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalmon, a gyalui Várkert Fesztiválon, a sepsiszentgyörgyi Városnapokon, a nagyváradi Szent László Napokon. Sajnos az Idea Könyvtér webáruház forgalma még mindig az elvárások alatt maradt, de természetesen ez is nőtt a tavalyi szinthez képest. A legérdekesebb erdélyi magyar könyvek 2015-ben – Nagy Péter ajánlja Kolozsváriaknak „kötelező”: • Barokk Kolozsvár (Korunk-Kompress Kiadó), újrakiadás • Asztalos Lajos: Kolozsvár közelről (Stúdium Kiadó) • Kántor Lajos (szerk.): Erdély fővárosa Európában (Korunk–Kompress Kiadó) Kortárs irodalom: • Láng Orsolya: Tejszobor (Erdélyi Híradó Kiadó) • Magyari Tivadar: Ragasztott ház (Koinónia Kiadó) • Dimény Lóránt: Ha elhal (Lector) Gyermek- és ifjúsági irodalom: • Cseh Katalin: Baba néni és Márk (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea illusztrációival) • Mért nem tudnak a fák járni? Erdélyi cigány népmesék (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea gyönyörű illusztrációival) • Zágoni Balázs: Kolozsvári mesék (Koinónia Kiadó) • Kiss Bitay Éva: Rejtelmes állatvilág (Stúdium Kiadó) • Csinódi Nagy Gergő: Méhkeringő (ArtPrinter, a szerző egy 13 éves kisfiú, akinek ez már a második megjelent meséskönyve, a nagy sikernek örvendő Kecsketánc folytatása, 44 igaz történet, gyerekszemmel megírt havasi mindennapok) • Természettudományi kísérletek gyerekeknek (Exit Kiadó) Érdekességek, egyediségek: • Péter Sándor: Apa és fia két világháborúja (Polis Könyvkiadó) • Lucian Boia: Románia elrománosodása (egy újabb Boia-kötet a Koinónia Kiadó gondozásában) • Juan Rulfo: Aranykakas (Bookart Kiadó; a Juan Rulfo-életműsorozat harmadik kötete) • Márton Evelin: Szalamandrák éjszakái (Bookart Kiadó) • Kallós Zoltán: Balladás könyv (kiadatlan balladák, az erdélyi magyar kultúra és hagyomány szerves részét képező balladakincs megőrzése és feldolgozása, hanganyaggal, azaz CD-melléklettel) • Bárdi Nándor – Gidó Attila – Novák Csaba Zoltán: Együtt és külön (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet; az 1989-es forradalmi események ismertetése magyar szemszögből, magyar/kisebbségi szerepvállalás és önszerveződés szakszerű kutatása és dokumentálása). Szakácskönyvek: • Mindennapi krumplink (Corvin Kiadó, igényes összeállítás, színes fotók, elkészíthető receptek) • Kerek a káposzta (Corvin Kiadó, igényes összeállítás/kivitelezés, színes fotók, elkészíthető receptek) Demeter Zsuzsa. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. január 22.Magyar Kultúra Napja különszám életműdíjjal, irodalommal, operával, színházzalNyolcoldalas különszám a Magyar Kultúra Napján, olvasható pdf-ben: életműdíjat kap ma Egyed Ákos történész, akadémikus; Kelemen Hunor szerint az RMDSZ nemcsak az őr szerepét kívánja betölteni az erdélyi magyar kultúrában; interjú Tompa Andreával Kolozsvárhoz kötődő könyveiről és nemcsak; Kovács Kinga programigazgató a Kolozsvári Állami Magyar Színház járulékos programjairól beszélt, Szép Gyula igazgató arról: mintegy ezren jöttek operába a kedvezményes utaztatási programnak köszönhetően. Szabadság (Kolozsvár) 2016. március 23.Lőrincz György: a díjak hitében erősítik meg az embertA Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatával tüntette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 15. alkalmából Lőrincz György székelyudvarhelyi írót, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány elnökét, az Udvarhelyi Híradó publicistáját. – Mit jelent önnek, hogy a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetését vehette át? – Megköszönöm azoknak, akik javasoltak, illetve akik elfogadták a javaslatot és megtiszteltek vele. Röviden azt mondhatom, hogy nagy örömet jelentett. Szerénytelen lennék, ha nem ezt mondanám, hisz minden figyelem, ami a munkánkat övezi, örömet jelent. – Mit gondol a különböző díjakról, mit jelentenek ezek egy írónak? – A díjak hitében erősítik meg az embert, hogy amit tesz, arra mások is figyelnek. Hitet adnak. És ez fontos. Az írás egyszemélyes tett, viszont az értelmezése annyiféle, ahány ember olvassa. – Miért kezdett el írni, mi volt az, ami miatt tollat ragadott? – Talán egyrészt a belső indíttatás, másrészt a társadalom kihívásai. – Hogy talált időt az évek során az írásra? Másként ír valaki, aki nem „hivatásos” író? – Mindenki a tehetsége szerint ír. De én nagyon mélyről indultam. Nem irodalmi körök, nem a baráti társaságok „dobtak föl”, hanem amit vagy ahogy leírtam. Engem mindig ugyanaz a téma érdekelt, azt is mondhatnám, kis eltéréssel ugyanazt írom, amióta az eszemet tudom. Azt, ami a közösségünk gondja. – A rendszerváltás után, a szabadabb világban más volt írni? – Más. Több okból is. Egyrészt azért, mert nagyobb lett a hangzavar, másrészt már nem figyeltek annyira az emberek az írott szóra. Részben azért, mert a megélhetési gondok elterelték a figyelmet, másrészt versenyhelyzet teremtődött, s már nem az olvasás, az önmegvalósítás jelentett kihívást – a gazdagodás. Amit soha nem pejoratív értelemben használok. Én örvendek, hogy vannak gazdag emberek a közösségünkben is. Ráadásul megszaporodtak a médiumok, megszaporodott a választás lehetősége is. Ezt többféleképpen is értem. És ez így van jól. – Miként változott meg az irodalmi élet a rendszerváltás után? Más szerepet kapott az írás, az író? – Nincs irodalmi élet. Talán senkinek sincs, de számomra sosem volt. Úgy tűnik, mintha lenne, de csak hangzavar van. Nincs könyvterjesztés, ráadásul annyifajta mű zúdul rá az olvasóra, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik. És itt még csak nem is arra célzok, hogy aki a nevét le tudja írni, az már ír, könyvet jelentet meg. Nem a Twitter, a Facebook lehetőségeire gondolok. A magyar irodalom mindig is naprakész volt a különböző irodalmak fordításában. Az irodalmi műfajok sokszínűsége csak árnyalja ezt. Megjelentek a celebek és a könyveik. Mondjam tovább? Egy államilag ötven-hatvan milliós reklámmal támogatott íróval lehet versenyezni? Udvarhelyről?! Arról már nem is beszélek, hogy ahol Móricz Zsigmondot vagy Németh Lászlót, Illyés Gyulát el lehet hallgatni, ott milyen lehet a helyzet? – Miért volt szükség az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítványra? – Azt hittem, Székelyföld gazdasági ereje meghatározó lesz. Kiderült, hogy a régi központok sem akartak lemondani a hagyományos szerepről, és ez jó, de reméltem, sikerül egy újabb lehetőséget teremteni. S ha azt állítom, hogy nagyon sokan, akik ma az irodalmi életben a derékhadat képezik, itt kapták az első figyelmet mind díjakban, mind pályázati lehetőségben, akkor csak az igazat mondom. Gondoljon az olyan szerzőkre, mint például Szakáts István Péter, Zsidó Ferenc vagy Papp Sándor Zsigmond. Vagy a Debütdíjasokra, Máté Angira, Tompa Andreára, és sorolhatnám. – Mi az író szerepe most, miként hat a mai ember életére az irodalom? – Nagyon sok tehetséges fiatal van Udvarhelyen és a környéken, aminek nagyon örülök. Nekik kitartást kívánok, s azt, hogy ne csalódjanak a sorsválasztásban. De Udvarhely mindig is gazdag volt írástudókban, írókban. Már többen leírták, Csíkországot a festői tették híressé, Udvarhelyt az írói. De félreértés ne essék, itt nem a magam szerepéről beszélek. – Hogyan változtak az írásai az évek során? Mi az, ami motiválta korábban, és mi motiválja most? – Azt is mondhatnám, amióta élek, ugyanazt írom. Persze a műfaj korlátai vagy szabályai szerint. A kitüntetésben is, amit Áder János köztársasági elnök úr írt alá, egyebek között az áll: „a kortárs erdélyi és az egyetemes magyar irodalmat gazdagító, a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó írásai elismeréseként”. – Van-e esetleg olyan téma, gondolat, történés, amit még nem írt meg, de szeretne? – Most egy újabb regénnyel próbálkozom: Bécs fölött a Hargitát címmel. Már több részlet is megjelent Magyarországon a Magyar Naplóban, a Hitelben, nemrég a Hargitában, s most utoljára a Kortárs márciusi számában. Ezt szeretném egyelőre befejezni. Meg akarom írni, hogy akik elmennek, sosem lesznek igazán boldogok. Nézze meg az emigráció magyar íróit! De az emigráció tagjait is. Ráadásul bárhogy is hitegetik magukat, gyermekeik, unokáik már nem lesznek magyarok. S lehet-e boldog valaki úgy, hogy gyermekei vagy unokái nem beszélik az ő nyelvét? – Milyen tervei vannak a jövőre nézve? – Az én koromban már nem nagyon tervez az ember. Él és reménykedik. Meg persze dolgozik. Veres Réka. Krónika (Kolozsvár) 2016. április 29.Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár CsíkszeredábanRomániai és magyarországi könyvkiadók újdonságai, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, felolvasások és még számos program várja mindazokat, akik ellátogatnak május 5-8. között az első Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásárra Csíkszeredában. Az Expo-Har és a Media Proinc szervezte – társszervezésben a Csíkszereda Polgármesteri Hivatallal, Hargita Megye Tanácsával és a Hargita Megyei Kulturális Központtal, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusával – könyvvásáron huszonöt magyar és három román könyvkiadó mutatkozik be. A rendezvény központi helyszíne a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Háza, de ezen kívül kávéházakban és a város különböző helyszínein is tartanak az olvasáshoz, a könyvekhez kapcsolódó foglalkozásokat, előadásokat. „Úgy gondoltuk, hogy ha pár napra is, de megpróbáljuk Csíkszeredát olvasólázban tartani. Konzultáltunk a marosvásárhelyi könyvvásár szervezőivel, ők adtak pár ötletet, hogy mivel érdemes foglalkozni, milyen elemeket próbáljunk előtérbe helyezni, hogy sikeres legyen a rendezvény, és reméljük, ez így is lesz” – mondta el lapunknak Csipor Attila, az Expo-Har igazgatója. A vásár hivatalos megnyitóját május 5-én 16 órától tartják, és pénteken, szombaton, valamint vasárnap délelőtt 10 és délután 7 óra között látogatható. Május 6-án 11 és 13 óra között a Gutenberg és Alutus nyomdákban iskolások számára mutatják be a nyomdamesterséget. 13 órától együttműködve a Kájoni János Megyei Könyvtárral az olvasásért tartanak villámcsődületet a Szabadság téren. 15 órától Prohászka Rád Boróka tart előadást a Szakszervezetek Művelődési Házában Az olvasó mint detektív címmel. 16 órától Vida Gábor íróval és Kemény István író/költővel találkozhat a közönség. 17 órától Barabás Réka (Pufi) vidám pantomimjátékát tekintethetik meg és gyerekfoglalkozáson vehetnek részt. 21 órától a Grundba Slam Poetry lesz. Május 7-én 11 órától a vásár helyszínén olvasómaraton kezdődik. Bárki elviheti kedvenc könyvét és olvashat belőle. 12 órától könyvjelző készítés, 14 órától pedig író-olvasó találkozó Jánk Károly költővel. 18 órától Tompa Andrea írónővel találkozhat a közönség. 19 órától a Kiszáll a Madár koncert keretében a Sárik Péter Trió lép fel Beethoven műveinek jazz-feldolgozásaival a Csíki Moziban. Május 8-án 11 órától a művelődési házban Szabó Enikő (ének) és Varga Nándor (gitár) magyar költők műveiből ad elő verseket és dalokat. 12 órától a Csíki Játékszín színészei különböző helyeken olvasnak fel. Ezeken a programokon kívül a vásáron részt vevő könyvkiadók is szerveznek író-olvasó találkozókat szerzőkkel és szerkesztőkkel. Érdemes az esemény Facebook-oldalát ( Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár) követni, ahol folyamatosan frissítik a találkozókkal kapcsolatos információkat. Péter Beáta Székelyhon.ro 2016. május 4.Az erdélyi irodalmi lapokat is megviseli a forráskivonásIrodalmi szervezetek tiltakoznak a területet érintő „radikális forráskivonás” ellen, amely álláspontjuk szerint különösen érzékenyen érinti az irodalmi folyóiratokat és szerzőiket. Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke lapunk megkeresésére elmondta, a jelentős forráscsökkentések az erdélyi magyar irodalmi, művészeti folyóiratok működését is megnehezítik. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör, a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által aláírt közleményben kiemelték: a kiszámítható működés érdekében elengedhetetlennek tartják, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) biztosítson megfelelő összeget a folyóiratok megjelenésére, és pótolja „a szakmai kollégiumok által véghezvitt átcsoportosítással kieső forrásokat”. Felidézték: az NKA bizottsága idén mindössze 350 millió forintot szánt folyóiratok támogatására, ez az összeg megítélésük szerint még a kiemelt lapok megjelentetésére sem elegendő. Azt írták: az idei indítókeret jelentősen kevesebb, mint a folyóirat-kiadás kollégiumának tavaly rendelkezésére álló 655 millió vagy a tavalyelőtti 633 millió forint. Hozzátették: az NKA szakmai kollégiumai az elmúlt hetekben saját keretükből kicsivel több, mint 158 millió forinttal egészítették ki a megítélt 350 milliót, hogy elkerüljék a folyóiratok „azonnali ellehetetlenülését”. Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a szakmai kollégiumok által végrehajtott kényszerű átcsoportosítás „egyéb fontos területektől, a többi között az irodalmi ösztöndíjaktól von el forrásokat”. Kárpát-medencei probléma Karácsonyi Zsolt a Krónikának elmondta, egyrészt a most megítélt támogatások eleve késtek (a megszokott gyakorlat szerint a folyóirat-támogatási pályázatok eredményeinek már 2015 decemberében meg kellett volna születniük), a lapok így az utóbbi hónapokban már nehezen tudták rendezni a költségeiket, másrészt a megítélt összeg csökkenése Karácsonyi szerint az egész magyar folyóirat-kultúrát veszélyezteti nemcsak Erdélyben, de Kárpát-medence-szerte. „A mostani helyzet egyes irodalmi lapok helyzetét jelentősen, másokét súlyosan megnehezíti, de mindenképpen érinti az erdélyi lapokat is, sőt más jellegű kulturális tevékenységek sorvadásához is vezethet” – fogalmazott Karácsonyi Zsolt. Rámutatott, hogy sok folyóirat saját irodalmi esteket, rendezvénysorozatokat is működtet, így a forráskiesés ezeket is veszélyeztetheti, hiszen egy másik városból vagy éppen országból meghívott író úti- és szállásköltségét, illetve legalább jelképes honoráriumát is biztosítani kell. „Szándékoltan fogalmazok így: remélem, hogy csak tévedés történt, és az írószervezetek hamarosan tisztázni tudják ezt a félreértést az illetékesekkel” – fogalmazott az E-MIL elnöke, hozzátéve, hogy rég volt ennyire egységes álláspontja és fellépése az írószervezeteknek, már csak emiatt is reménykedik a probléma mielőbbi megoldásában. Az írószervezetek a közleményben hangsúlyozták: a forráskivonás alapjaiban érinti a kortárs irodalom közvetítését, jelenét és jövőjét, ugyanis olvasók nélkül nem létezhet kortárs irodalom. A színvonalas határon túli és vidéki folyóiratok ellehetetlenülése ráadásul nem pusztán egy sajtótermék, szellemi műhely megszűnéséhez vezethet, hanem „a helyben gondozott, Kárpát-medencei fókuszú kultúraközvetítés és értékteremtés felszámolásához is”. Álláspontjuk szerint az NKA ez idáig a magyar nemzeti kultúra, így a magyar irodalom legfőbb támogatója volt, az alap „szellemiségével ellentétes intézkedés” azonban veszélybe sodorja a hazai és határon túli magyar folyóiratok megjelenését, a művészeti portálok működését. „Irodalmi életünk, ezen belül folyóirat-kultúránk fenntartása alapvető nemzetstratégiai érdek, nem leépítésére, hanem nagyarányú fejlesztésére volna szükség” – olvasható a közleményben. Több lap bejelentette a megszűnést A folyóirat-támogatási pályázatok jelentős késlekedése egyébként annak tulajdonítható, hogy az NKA szerkezeti felépítését jelentősen módosították. Az NKA szakmai kollégiumait – több művészeti szervezet, köztük a Szépírók Társasága, a Magyar Írószövetség, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója vagy a Magyar Színházi Társaság tiltakozása ellenére – úgy alakították át, hogy a döntőbizottságok harmadát az Emberi Erőforrások Minisztériuma, harmadát a Magyar Művészeti Akadémia delegálja, a fennmaradt helyekre pedig a többi szakmai szervezet közösen javasoljon szakembereket. A szakmabeliek attól tartanak, hogy ezáltal veszélybe kerül az NKA függetlensége, hiszen a minisztérium és az MMA által delegált tagok egységes szavazatai politikai döntésekhez vezethetnek a kulturális területen. A jelen helyzetben több magyarországi folyóiratnak nem vagy alig jutott támogatás, így több szerkesztőség bejelentette a megszűnést. Támogatás hiányában megszűnik például a kortárs költészet jelentős fórumának számító 2000 című lap, a csaknem fél évszázada működő Színház folyóirat pedig fél évre elegendő támogatást kapott, így ők is bejelentették, hogy abbahagyják a munkát. A lap főszerkesztője, Tompa Andrea a HVG-nek nyilatkozva elmondta, az eddigi támogatás is csak szűkösen volt elég, a mostani helyzet pedig már tarthatatlan. „Harcolunk a lapért, de ha azt kérik, menjünk le kutyába, nemet mondunk” – fogalmazott. Varga László Krónika (Kolozsvár) 2016. május 5.Fejtől s lábtól – felolvasóest a Minerva-házbanKülönleges eseményre hívjuk az irodalomkedvelőket: felolvasószínházzal egybekötött író-olvasó találkozót szervezünk május 10-én, kedden este 7 órától a kolozsvári Minerva-házban. Tompa Andrea Fejtől s lábtólcímű nagysikerű regényéből a Kolozsvári Állami Magyar Színház két remek színésze – Albert Csilla és Dimény Áron – által dramatizált és előadott változatot hallgathatják meg az érdeklődők, majd ezt követően beszélgetés lesz a szerzővel és a két színművésszel. Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 5.Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár CsíkszeredábanRomániai és magyarországi könyvkiadók újdonságai, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, felolvasások és még számos program várja mindazokat, akik ellátogatnak május 5–8. között az első Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásárra Csíkszeredába. A vásáron huszonöt magyar és három román könyvkiadó mutatkozik be. A rendezvény központi helyszíne a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Háza, de ezen kívül kávéházakban és egyéb helyszíneken is tartanak az olvasáshoz, a könyvekhez kapcsolódó foglalkozásokat, előadásokat. „Úgy gondoltuk, hogy ha pár napra is, de megpróbáljuk Csíkszeredát olvasólázban tartani. Konzultáltunk a marosvásárhelyi könyvvásár szervezőivel, ők adtak pár ötletet, hogy mivel érdemes foglalkozni, milyen elemeket próbáljunk előtérbe helyezni, hogy sikeres legyen a rendezvény, és reméljük, ez így is lesz" – mondta el lapunknak Csipor Attila, a vásárt is tető alá hozó Expo-Har szervezőiroda igazgatója. A vásár hivatalos megnyitóját csütörtökön 16 órától tartják, és pénteken, szombaton, valamint vasárnap délelőtt 10 és este 7 óra között látogatható. Pénteken 11 és 13 óra között a Gutenberg és az Alutus nyomdában iskolások számára mutatják be a nyomdászmesterséget. Délután egy órától együttműködve a Kájoni János Megyei Könyvtárral az olvasásért szerveznek villámcsődületet a Szabadság téren, majd 15 órától Prohászka Rád Boróka tart előadást a Szakszervezetek Művelődési Házában Az olvasó mint detektív címmel. Vida Gábor íróval és Kemény István költővel, íróval 16 órától találkozhat a közönség, majd 17 órától Barabás Réka (Pufi) vidám pantomimjátékát tekinthetik meg az érdeklődők, a kicsik pedig gyerekfoglalkozáson vehetnek részt. A nap slam poetry előadással ér véget. Szombaton 11 órától a vásár helyszínén olvasómaraton kezdődik, amelyen bárki felolvashat egy részletet kedvenc könyvéből. Jánk Károly költővel 14 órától szerveznek író-olvasó találkozót, 18 órától pedig Tompa Andrea kolozsvári származású, Budapesten élő írónővel. Este héttől a népszerű Sárik Péter Trió lép fel Beethoven műveinek dzsesszfeldolgozásaival a csíki moziban. Vasárnap 11 órától a művelődési házban Szabó Enikő (ének) és Varga Nándor (gitár) magyar költők műveiből ad elő verseket és dalokat. Ezeken a programokon kívül a vásáron részt vevő könyvkiadók is szerveznek író-olvasó találkozókat szerzőkkel és szerkesztőkkel. Érdemes a Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár Facebook-oldalát követni, ahol folyamatosan frissítik a találkozókkal kapcsolatos információkat. Péter Beáta Krónika (Kolozsvár) 2016. május 9.Irodalomról és jogról értekeztek a Sapientián„Az irodalomban és a jogban az a közös, hogy mindkettő pontos nyelvhasználatot követel, ugyanakkor amíg az irodalom kompromisszumok nélkül állhat ki az igazságosság mellett, a jogalkotás szinte minden esetben valamilyen kompromisszum eredménye” – ilyen és ehhez hasonló gondolatok hangzottak el szombaton Kolozsváron a Jog az (erdélyi) irodalomban című előadássorozat kerekasztal-beszélgetésén. A Sapientia EMTE Tordai úti épületében megtartott beszélgetésben Markó Béla költő, továbbá Selyem Zsuzsa író, esszéíró, Szilágyi István író – akinek eredeti végzettsége jogász –, Tompa Andrea író és Veress Emőd jogász vett részt, Egyed Péter író, filozófus moderálta. Egyed Péter többek közt arról értekezett: Bánffy Miklós Erdélyi történet című trilógiájából értette meg a románság erdélyi jelenlétének jogi összefüggéseit. Mint részletezte: a regényből derült ki számára, hogy az erdélyi románság sohasem tekintette legitimnek Erdély unióját Magyarországgal. Markó Béla ehhez kapcsolódva elmondta: hasonló az erdélyi magyarság dilemmája is korunkban: lehet-e tisztelni azt az államot – és annak törvényeit –, amely igazságtalan veled szemben, és megfoszt jogaidtól. A költő-politikus ugyanakkor kifejtette: különbséget kell tenni jog és igazságosság között, a jogszabályok ugyanis kompromisszumok eredményei. Például így jött létre a 20 százalékos számarányhoz kötött anyanyelvhasználati jog. A román politikusok eredetileg 30 százaléknál húzták volna meg a küszöböt. Tompa Andrea ugyanakkor elmondta: az irodalmat éppen a jog és az igazságosság közötti konfliktus érdekli. Szerinte az elvont igazságokat az irodalom tudja „megszövegezni”, amely inkább a történéseket meséli el. Selyem Zsuzsa úgy fogalmazott: az irodalom nem hoz ítéletet. Veress Emőd szerint a jogi szöveg sokkal szubjektívebb, mint amilyennek elsőre tűnik, méghozzá annyira, hogy az már a jog tudományjellegét kérdőjelezi meg. Elmondta: a jog felhasználja az irodalom eszközeit is, annyira precízen fogalmaz néha. Példaként Szilágyi Istvántól idézte, hogy milyen jogi lehetőségek, következmények származnak a céhrendszer felbomlásából. Kiss Előd-Gergely | Krónika (Kolozsvár) 2016. május 12.Kettő színész és egy író járt a Minerva-házbanHogy miért különleges (akár újra és újra is) meghallgatni a Kolozsvári Állami Magyar Színház két művésze, Albert Csilla és Dimény Áron által dramatizált és előadott produkciót, amelyet Tompa Andrea Fejtől s lábtól – Kettő orvos Erdélyben című nagysikerű regényéből készítettek? A legegyszerűbb válasz talán az lenne: meg kell tapasztalni. A remek élményeken túlmenően meghozhatja például az emberek kedvét ahhoz, hogy kézbe vegyék és elolvassák a Pesti Kalligram gondozásában 2013-ban megjelent, s azóta több kiadást is megért művet. A Minerva Művelődési Egyesület és a Szépírók Társasága által közösen szervezett kedd esti találkozó is alkalmat teremthetett erre, lelkiekben és szellemiekben is töltekezhettek mindazok, akik ellátogattak a Minerva-házba. A felolvasás után Köllő Katalin, lapunk munkatársa beszélgetett a szerzővel és a színészekkel. Immár kilencedik alkalommal lépett közönség elé a Fejtől s lábtól – kettő orvos Erdélyben című regény nyomán készült felolvasóesttel Albert Csilla és Dimény Áron, hatodjára a szerző, Tompa Andrea jelenlétében. – Általában felmerül bennem, hogy talán unni fogom, hiszen újra és újra találkoznom kell a szövegemmel. Viszont én nem a saját szövegemként hallgatom, mert ez egy önálló színészi produkció, azt élvezem, amit ez a két színész tesz – magyarázta a szerző a Minerva-házban tartott keddi közönségtalálkozón. Szereti, ahogyan a regény nyelvezetét tolmácsolják: „nem valamiféle kínlódás ennek a megmutatása, hanem úgy hat, mintha a mindennapokban is ezt a nyelvezetet használnák ”. Megkedvelte a karaktereket, akiket a szöveg dramatizálása és előadása során létrehoztak, mint megjegyezte, Albert Csilla és Dimény Áron nélkül „nincsenek ezek a karakterek, vagy nem lettek volna ilyenek. Amit ők hozzátesznek színészként, emberként, az számomra nagyon izgalmas, emiatt nem is tudom megunni”. Albert Csilla felidézte, hogy a kispetri Csűrszínházig nyúlik vissza esetükben a felolvasóestek hagyománya: Barabás Réka meghívására Győri Klára Kiszáradt az én örömöm zöld fája című memoárját olvasta fel 2012-ben, majd megérett az idő arra, hogy egy következő eseménnyel rukkoljon elő. Középiskolai osztályfőnöke, Bara Katalin ajánlotta figyelmébe a Fejtől s lábtól című kötetet. – Nekifogtam olvasni a regényt, és még nem tudtam, hogy van-e benne női szereplő vagy sem, azt viszont igen, hogy ezt mindenképpen fel kell olvasni. Már akkor gondoltam arra, hogy Áront is „megfűzöm”. Első körben a nyelvezete érintett meg nagyon, úgy éreztem, ott van bennem, nem lehet elengedni. A neheze viszont csak ezután következett: sokat kellett fűzni a dolgokat, hogy a szövegrészek kötődjenek egymáshoz, ezáltal pedig egy kerek egészet tudjunk megmutatni – részletezte Albert Csilla. Mivel már nagyon beleásta magát a szövegbe, és nem szívesen „engedett volna” el bizonyos részeket, végül kollégája volt a „tisztafej”. Valahogy így állt össze tehát a felolvasóest, és persze időközben, a korábbi alkalmak során is alakult, míg elnyerte a mostani formáját. Dimény Áron megjegyezte: a szöveg nyelvi világa, amely a szórendekből épül újra, valósággal új nyelvként, elképesztően koherens és erős. – Azok a figurák, akiket mi megszólaltatunk, tulajdonképpen ebből a nyelvből épülnek fel, ugyanúgy, ahogy a történet is, és ez a nyelv nagy erővel tartja össze – hangsúlyozta a színművész. Ha pedig valaki úgy döntene, megfilmesítené a regényt, előbb meg kellene találnia ennek a filmnyelvi megfelelőjét; ha ezt nem sikerül, akkor nem nagyon lenne értelme. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 25.Az irodalom addig él, amíg olvasunkAz irodalomról általában, olvasási szokásokról is beszélt az előadó, aki nem mellékesen néhány jó könyvet is ajánlott. Kevesen voltak kíváncsiak az irodalomról szóló beszélgetésre kedden délután, pedig érdekes dolgokat mondott az előadó. Dr. Tapodi Zsuzsa, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szatmári származású irodalomtanára azzal indította a G. Caféban tartott előadást, hogy három fiú édesanyjaként és irodalomtanárnőként felmérte azt, hogy ha valaki a Harry Potter világával találkozott, ami az olvasást illeti, utána nagyon nehéz visszaterelni a realista irodalomra. A technikai eszközökhöz, a nagyon felgyorsult világhoz szokott fiatalokra nem feltétlenül hat már az irodalom, óriási százalékukat csak a fantasy érdekli, mást nem nagyon olvasnak. Kivételek persze mindig vannak, de az irodalom azért is van hátrányban a nagy információáradattal szemben, mert az igazi, jó művek nem adják magukat egyből, nem lehet gyorsan végig lapozni rajtuk. A tanárnő többször is Júlio Cortázar Az összefüggő parkok című írásával, valamint Bulgakov Mester és Margaritájával példálózott, illetve többször is említette Milorad Pavic Kazár szótárát. Beszélt az egyetemen tanárként szerzett tapasztalatairól, illetve több kortárs könyvet is ajánlott a jelenlevőknek – Tompa Andrea két kötetét (A hóhér háza, Fejtől s lábtól), Marina Sztyepanova eddigi főművét (Lazar asszonyai), illetve a szerbiai magyar író, Böndör Pál Bender és Tsa. című köteteiről beszélt részletesebben, kedvet csinálva azok elolvasására. Katona Zoltán Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2017. január 16.Beszélgetés Dr. Borsodi L. László tanárral – Olvasás nélkül lehetetlen irodalmat tanítaniKötelező házi olvasmányok helyett a tanárok által ajánlott irodalmat olvasnak az általános és középiskolai diákok. A könyvcímeket a pedagógusok határozzák meg, iskolánként, osztályonként változik, hogy mit olvasnak a diákok. Több kérdés felmerül tehát: a „kötelező” feloldásával többet és szívesebben olvasnak-e a fiatalok? Milyen műveket ajánlanak a tanárok? – többek között ezekről beszélgettünk dr. Borsodi L. László magyar nyelv és irodalom szakos tanárral. – Az oktatási minisztériumnak a 2006-ban jóváhagyott magyar nyelv és irodalom oktatását szabályozó tanterve a tanuló készség- és képességfejlesztését helyezi előtérbe. A szövegelvű irodalom befogadására összpontosít: eltörli a kötelező házi olvasmányokat, helyette a tanár ízlésére és szakmai érveire alapoz, megengedi, hogy a pedagógusok kortárs szövegeket, ajánlott olvasmányokat emeljenek be a munkatervbe. Ezek ismeretében Ön milyen művek olvasását követeli meg a diákjaitól? – Az, hogy a tanár határozhatja meg, milyen művek elolvasását kéri, nem új keletű, és csak részben igaz, hiszen a kialakítandó képességekhez, illetve a már meglévők fejlesztéséhez a tanterv tartalmaz egy javasolt minimumot, amelyet nem érdemes, nem szabad figyelmen kívül hagyni, és amelynek a követése jótáll azért, hogy alapművek ne maradjanak ki a diákok úgynevezett általános műveltségéből. Tekintettel arra, hogy – meglátásom szerint – a tanterv által biztosított szaktanári szabadságot jelentős mértékben ellehetetleníti a kimeneti követelmény, ezért igyekszem úgy összeállítani a házi olvasmányt képező, illetve a tanóra keretében közösen elolvasandó művek listáját, hogy abban klasszikus és kortárs művek egyaránt helyet kapjanak. Az otthonra felhagyott olvasmánylistát (tizedik osztálytól kezdve) két részre tagolom: van azoknak a műveknek a listája, amely – mert nem szabad kötelezőnek nevezni – szigorúan ajánlott, hiszen minimális olvasás nélkül lehetetlen irodalmat tanítani és irodalmi műveltségre szert tenni, és van egy olyan lista, amely a szó szoros értelmében ajánlott. Abból azok olvasnak, akik kedvet éreznek hozzá, illetve akik rászorulnak, mert például jobb jegyet szeretnének. Törekszem arra, hogy a klasszikus művek mellett kortárs művek is megjelenjenek a palettán – és itt nincs lehetőség, de érdemes lenne tisztázni a kortárs fogalmának különböző jelentéseit –, de legalább ekkora kihívást látok abban, hogy a klasszikusokban felfedeztessem tanítványaimmal azokat a kérdéseket, amelyek rokonságot mutatnak az övékéivel, vagy azokat a válaszokat, amelyeket (ha eljutunk idáig) ezek a művek tettek fel nekik. Az is célom, hogy a klasszikus művek által felismertessem és elfogadtassam – nevezzük toleranciára való nevelésnek – a régi és a mai, a klasszikusnak mondott és a kortárs közti különbséget, azt, hogy más értékrendeknek is van létjogosultságuk a sajáton kívül (ha egyáltalán meg lehet határozni ezt a sajátot). – Egyetért azzal, hogy az irodalom megértésének kulcsa a művekkel való személyes találkozás, ugyanakkor tanári tapasztalata azt mondatja önnel, hogy a diákok többségén egyre inkább eluralkodó vásárlói szemlélet elszólítja a fiatalokat a könyv mellől. Mennyit olvasnak a diákok? – A mai diákok olvasás szempontjából nem mindenevők, ma már nem sok olyan diák van, akik válogatás nélkül falnák a könyveket, főként a szépirodalmat. Az utóbbi évtizedek digitális technikai vívmányainak, eredményeinek köszönhetően sokuknak nem a könyv az elsődleges információszerzési forrás, nem a szépirodalom olvasása a(z) (szabad)idő kitöltésének fő formája. Ehhez még hozzájön az, hogy – enyhén szólva – kevesen látnak jó példát otthon vagy a tágabb környezetükben, hiszen most nőtt fel egy olyan szülőgeneráció, amelynek jelentős része szintén nem olvas, tehát nem olvastat, és így nem is áll jogában olvastatni.Annak ellenére, hogy az én diákjaim is az imént körvonalazott világ fiai, leányai, sokan vannak, akik olvasó lények. Egy részük olyan környezetből jön, ahol az olvasásnak hagyománya van, ezért maguk is gyakorlott olvasók, akik iskolait is, mást is vagy csak mást olvasnak, ami egyáltalán nem baj. Másik részük az általam alkalmazott módszerek (pl. közös megbeszélés, előzetesen megadott szempontok alapján a diákok által tartott kiselőadás formájában történő interpretáció stb.) hatására kezdenek el rendszeres(ebb)en olvasni, kezdetben kisebb-nagyobb félreértésekkel, szövegértési nehézségekkel küszködve, de sok akarattal, odafigyeléssel és jó szándékkal elindulnak a fejlődés útján, és látványos eredményt érnek el a négy év végére. És vannak olyanok, akik úgy járják végig a középiskolát, hogy ügyeskedéssel, internetes tartalmak segítségével hallomáskultúrára tesznek szert, már most, fiatalon életelvvé avatva a sine nobilitate magatartást. Világos, hogy nincs hatékony irodalomoktatás a diákok olvasása nélkül. Szükség van tehát a tanulói hozzáállásra és nyitottságra, az akarásra, ennek ébren tartásában pedig a szülői segítségre. Ugyanakkor körülmények ide, követelmények oda, az olvasóvá nevelésben a felelősség jelentős része a tanítóké és tanítónőké, illetve a miénk, irodalom- és nyelvtanároké. – A tanterv megengedő az ajánlott olvasmányok számával, a pedagógus maga dönti el, hogy hány és milyen művek olvasását követeli meg a tanítványaitól. Ön hogyan jár el ebben, hány könyv elolvasását hagyja fel a középiskolásoknak? – Kilencedik osztályban három regényt és két drámát kell elolvasniuk a diákoknak, de ebben nincsenek benne a részletek, a rövidebb terjedelmű epikai alkotások, és ez vonatkozik mind a négy tanévre. Tizedik osztályban négy regényt és három drámát, tizenegyedik osztályban öt regényt és egy drámát, tizenkettedikben pedig három regényt és egy-két drámát kérek a tanítványaimtól. Ez a felsorolás – az elmúlt évek követelményeihez képest – egy minimumot tartalmaz, amit a diákok teherbírásának csökkenése és szövegértési képességük romlása, tehát a szövegolvasás tempójának lassulása magyaráz. A mennyiségi szempont helyett tehát sokkal inkább az a célom, hogy kevesebb művel és lassú olvasással neveljem értő irodalomolvasóvá a rám bízottakat. Aki meg többet szeretne olvasni, annak van lehetősége: ott az ajánlott lista és a korlátlan lehetőségeket ezen a téren is nyújtó nagyvilág. – Tanóráin a kortárs művekkel is ismerkedhetnek a tanulók… – A kortárs művek felsorolásába a költőkét is belevenném, mert az olvasóvá nevelésben ugyanolyan szerepük van a lírai szövegek értelmezésének, mint az otthon elolvasott művek interpretációjának. Íme, néhány szerző (a teljesség igénye nélkül), akivel foglalkozunk: Baka István versei, Bodor Ádám: Sinistra körzet, Verhovina madarai, novellák, Dobai Bálint versei, Esterházy Péter Esti, Pápai vizeken ne kalózkodj!, Garaczi László: Arc és hátraarc, Kertész Imre: Sorstalanság, Kaddis a meg nem született gyermekért, Kovács András Ferenc versei, Ottlik Géza: Iskola a határon, Székely János versei, Szilágyi Domokos versei, Tánczos Vilmos: Elejtett szavak stb. A felsoroltakon kívül a kortárs fogalmát tágabban értve Franz Kafka-, Albert Camus- és Örkény István-műveket, illetve József Attila-, Pilinszky János-költeményeket is értelmezünk órán. A tanórákon kívül a Márton Áron Főgimnáziumban az irodalomtanárok munkaközössége időről időre rendhagyó irodalomórákat és írókkal, költőkkel való közönségtalálkozókat is szervez. Az utóbbi egy-két tanévben tanulóink így találkozhattak Fekete Vince és Lövétei Lázár László költőkkel, Lőrincz Csongor irodalomtudóssal, Balázs K. Attila, Zsidó Ferenc írókkal és Bálint Tamás költővel, valamint Tompa Andrea íróval, a Fejtől s lábtól szerzőjével.Meggyőződésem, hogy az olvasóvá nevelésben a klasszikus művek olvasásának éppúgy szerepük van, mint a kortárs műveknek, a napi munkának éppúgy, mint a rendhagyó kereteknek. Ha ezzel a belátással, sok türelemmel és a szakma iránti alázattal végezzük teendőnket, talán értő fülekre és szívekre talál a diákoknál az, hogy miről is beszélnek az irodalomtanárok, és főként, hogy mi az irodalom célja és értelme ezen a Földön. Pál Bíborka Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. április 17.Erdélyi magyar prózaírók román antológiájaVolt idő, amikor megszokott jelenségként könyveltük el, most rendhagyó kiadói esemény, ha magyar írók műveit adják ki román nyelven. Van, aki erre felkapja a fejét. Nem túl sokan, az igaz, de a sajtó egy része ma is fantáziát lát a dologban, és akként is kezeli. A Román Kulturális Intézet (Institutul Cultural Român – ICR) kiadásában a közelmúltban megjelent antológia, a Singurătate gonflabilă marosvásárhelyi bemutatója is ezt tükrözte a Petru Maior Egyetem nagy aulájában pár héttel ezelőtt. A nem hivatásos olvasók közül kevesen, a média részéről jóval többen voltak kíváncsiak a premierre. Pedig a szervezők igyekeztek megadni a módját, jelen volt a kötetbe foglalt tizenhét írás válogatója és fordítója, E. Ferencz Judit, a könyv egyik szerkesztője, Sorin Gherguţ, az egyik szerző, a vásárhelyi Demény Péter, az egyetem részéről Alexandru Cistelecan kritikus és Markó Béla költő, az Írószövetség helyi fiókjának az elnöke. Dicsérő szó és sajnálkozás meg nosztalgi-zás egyaránt elhangzott a kiadvány kapcsán, összecsengtek az öt meghívott gondolatai. A moderátori szerepet is magára vállaló Alexandru Cistelecan hozta szóba először az egykori Kriterion Könyvkiadót, amely Domokos Géza irányításával nagyon sokat tett a magyar–román, román–magyar kölcsönös fordítás érdekében. Az a gyakorlat sajnos elsorvadt a rendszerváltás után, pedig ha együtt élünk, a műfordítások által is jobban meg kellene ismernünk egymást, mondotta. Ez a frissen megjelent antológia igencsak színvonalas, köszönet illeti a fordító E. Ferencz Juditot, aki kiváló tolmácsolónak bizonyult. Pedig nehéz dolga volt, hiszen a kiválasztott szerzők más-más életkorúak, más-más stílust képviselnek, és a tematika s a hangvétel is nagyon különböző. Ferencz Judit nyelvtudására jellemző, hogy olyan erdélyi román szavakat és kifejezéseket is használ a könyvben, amiket ő erdélyiként sem ismert. A szerkesztő, Sorin Gherguţ is elismerően nyilatkozott a fordítás minőségéről, a műfordító teljesítményéről. Eleinte el sem hitte, hogy egyetlen ember ültette át románra az egymástól annyira különböző tizenhét rövidprózát. Kíváncsi volt a mai erdélyi magyar írókra, E. Ferencz Judit műfordítói bravúrjának köszönhetően még inkább szorgalmazni kívánja a fordítói munkát. Markó Béla még korábbra visszament az időben, felemlítve, hogy a két világháború között az erdélyi magyar íróközösség legjobbjai is fontosnak tartották, hogy tolmácsolják olvasóiknak a román irodalmat, és ritkábban ugyan, de fordítva is megtörtént. Aztán a 60-70-80-as években a Kriterion teljesítette példásan ezt a küldetést. Igaz, akkor is jóval többet fordítottak románról magyarra, mint magyarról románra. 89 után elsatnyult a kölcsönös átültetések folyamata. Megszűnt a programszerűen beütemezett fordítások gyakorlata. De véleménye szerint az irodalomban nem lehet eredményes a piacgazdálkodás, az ICR és a művelődési minisztérium is többet tehetne azért, hogy a műfordítások révén is közeledjenek egymáshoz a romániai etnikumok, és jobban megismerjék egymás értékeit. A mostani antológia jó szolgálatot tesz ennek az ügynek, jelentette ki Markó. E. Ferencz Judit elégtétellel nyugtázta a dicséreteket, és elmondta, hogy régi foglalatossága, szívügye a műfordítás. Bukarestben él, a Román Televízió Magyar Adásának a munkatársa, van elég dolga, de úgy érzi, ennek a kihívásnak is eleget kell tennie. Szubjektív a válogatása, olyan szerzőkhöz, illetve írásokhoz fordult, akiket, amiket kedvel. Legalább három hasonlóan izgalmas és igényes összeállítást lehetne az olvasók kezébe adni. Nehéz volt igazodnia hozzájuk, de nagy kedvvel dolgozott. A szerzők többsége ma is Erdélyben él, csak néhányuk telepedett át Magyarországra. Van köztük 80 éves is, de olyan is, aki még nincs 30. Mindannyian elismert írók, anyaországi vagy romániai elismerések birtokosai. A címadó írást a nemrég elhunyt Mózes Attila írásai közül válogatta. Ezenkívül a könyvben még Demény Péter, Demeter Szilárd, Ferencz Zsuzsanna, György Attila, Láng Zsolt, Márton Evelin, Molnár Vilmos, Nagy Koppány Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Potozky László, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szilágyi István, Tompa Andrea, Vida Gábor és Zsidó Ferenc prózái olvashatóak. Végül, mielőtt felolvasta volna a kötetbe válogatott írását, Demény Péter, a Román Kulturális Intézet vezetőségi tagja, maga is műfordító, egyben eredeti román szövegek szerzője is, vázolta azokat a törekvéseket, amelyek elősegíthetnék a kölcsönös műfordítások megjelentetését. Úgy látja, egyelőre azoknak a projekteknek a megvalósulása valószínűbb, amelyek a fordítók ösztönzését, felkészítését célozták meg. Ösztöndíjprogramok is indultak, ezen a téren is észlelhető román–magyar együttműködés, a kulturális intézetek ezt a tevékenységet is próbálják fellendíteni. A kortárs magyar és román irodalom néhány jelentős könyvét sikerült már egymás nyelvén hozzáférhetővé tenni. „Minden jó könyv, mint ez az antológia is, képes megállítani, meg kell tudjon állítani az utadon – hangsúlyozta Demény –, de arra is szükség van, hogy te magad hajlandó légy megállni, és érdeklődj a fordítások iránt.” Igen, ezt sajnos elég gyakran volt alkalmunk tapasztalni: egyedül nem megy. (N.M.K.) Népújság (Marosvásárhely) 2017. június 10.88. Ünnepi KönyvhétTeljében a könyves események, a hét végén csúcsra jár a 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok Budapesten és Magyarország több városában. Sőt még Kolozsvárt, Aradot is bevonta a rendezvények sorába a népszerű könyvünnep szervezője, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). A csütörtök délután kezdődött forgatag közel 350 könyvújdonságot kínál az olvasóknak, szinte minden magyarországi és határon túli magyar kiadó időzített erre az alkalomra valamilyen friss kiadványt, a könyvfesztivál központi helyszínén, a Vörösmarty téren egymást érik a szerzők, akikkel pódiumbeszélgetések, kötetbemutatók, dedikálások és más rendezvényformák keretében találkozhatnak az érdeklődők, de van úgy is, hogy kötetlen formában is kialakulnak párbeszédek az írók és a könyvbarátok között. Az ünnepélyes megnyitón az idén Závada Pál Kossuth-díjas írót érte a megtiszteltetés, hogy méltassa a nagy hagyományú megnyilvánulást. A vidéki országos megnyitó Debrecenben zajlott. A nyitónapon marosvásárhelyi szerző, Káli István állhatott először közönség elé. A 70 éves prózaíróval A szemfényvesztett című új regénye kapcsán beszélgetett Kőrösi P. József. A könyvhét további programja során még számos erdélyi tollforgató mutatkozott be és dialogizálhat olvasóival. Talán még soha nem volt egyszerre ennyi romániai magyar író a Vörösmarty téren, mint most. Mint az MKKE igazgatója, Péterfy Gergely nyilatkozta, a határon túli kiadók 57 új címmel jelentkeztek. Valószínűleg szombaton és vasárnap sokan megfordulnak majd az erdélyi kiadók pavilonjánál. Legfontosabb könyves műhelyeink képviseltetik ott magukat valamilyen különlegességgel. A Mentor Könyvek, a Lector Marosvásárhelyről, a Pallas-Akadémia, a Gutenberg, a Bookart Csíkszeredából, a Kriterion Kolozsvárról nevezett be a fesztiválra, és több más honi kiadónk kiadványai mellett számos szerzőnk jelentős anyaországi kiadással hívja fel magára a figyelmet. Jó hallani, hogy élénk az érdeklődés a vásárhelyi szerzők és kötetek iránt. Kovács András Ferenc új kötete ismét különlegességet sejtet, Markó Béla két új kötet kapcsán is közönség elé lép, Gálfalvi György, Szabó Róbert Csaba, Vida Gábor se hiányzik frissen megjelent könyveivel, a mind többet vállaló Lector Kiadó Egyed Emese Paian című verseskötetét, Demény Péter Vadkanragyogás című regényét és Bodó Márta Nőszirom című interjúkötetét vonultatja föl. Gáspárik Attila a Pont Kiadónál dedikál. És még hosszasan folytatódhatna a felsorolás a kolozsváriakkal, csíkiakkal és a többi erdélyi szerzővel, akik ugyancsak számíthatnak a vásárlátogatók figyelmére. Tompa Andrea, Fekete Vince, Selyem Zsuzsa,Tamás Kincső, Tamás Dénes és még jó néhányan példázzák az Erdélyben születő magyar irodalom és szakírás erejét, folyamatos megújulóképességét. A későbbiekben rendre igyekszünk mellékletünkben is ismertetni a kiadói termés színe-javát. N.M.K. Népújság (Marosvásárhely) 2017. június 16.Jelenlévő múlt: bemutatták Tompa Andrea kolozsvári ihletésű regényétA budapesti könyvhét után közvetlenül a kincses városban is bemutatták Tompa Andrea legújabb, Omerta – Hallgatások könyve című, kolozsvári ihletésű regényét. Nem tud „sötét könyveket” írni, mindig kell egy „kulcslyuk”, melyen beszűrődik a fény, mondta kolozsvári olvasóinak Tompa Andrea, akinek legújabb, Omerta – Hallgatások könyve című regényét mutatták be szerdán este szülővárosában. A Minerva-ház kiállítótermét zsúfolásig megtöltő hallgatóság már a pármondatos részlet felolvasása során ráismert a mű ihletőjére, Palocsay Rudolf kolozsvári biológusra, kertészeti szakíróra. Köllő Kata szerkesztő az est házigazdájaként elmondta: fontosnak tartották, hogy a budapesti könyvhét után közvetlenül Kolozsváron is bemutassák a könyvet, melyből Albert Csilla színművész olvasott fel részleteket. Tompa Andrea legújabb regénye ugyanis, akárcsak az előzőek – A hóhér háza és a Fejtős s lábtól – kolozsvári ihletésű, de a szerző szerint teljesen más Kolozsvárt mutat meg benne. A külváros, Kolozsvár „konyhája”, a Hóstát világát, melynek nagy része már nem létezik. Nem tudom, hogy ez a város még hány réteget tartogat számomra, de mindig más város” - jelentette ki szülővárosáról az 1990 óta Budapesten élő szerző, aki bevallása szerint ezt a sokrétűséget próbálja megérteni. Az író négy ember összefonódó történetén keresztül mutatja be a kommunizmus első időszakát, az 1950-es évek Kolozsvárját: egy széki asszony, egy kolozsvári leány, egy szerzetesnő és egy rózsanemesítő férfi mesél sorsáról. Mint kiderült, elsőként a kertész figurája született meg, hiszen az írót mindig érdekelték a biológiai kísérletek, az, hogy „hogy valaki Isten-pozícióba helyezi magát, és azt mondja: alkotok egy új növényt”. Vilmos figuráján keresztül az alkotó ember zsigeri vágyát próbálta bemutatni, hogy a nyilvánosságban érvényesüljön, elismerést kapjon, másrészt azt a mindig aktuális kérdést feszegeti, miként „csábítgatja” a hatalom a művészeket. Bár a kertész él a felkínált lehetőséggel, alakja mégsem lesz ellenszenves – mutatott rá Nagy Boglárka, a könyv szerkesztője, a Jelenkor Kiadó főszerkesztője. A férjétől a kincses városba szökő széki asszony figurájával Tompa Andrea a középkorú asszonyok „kibeszéletlen történetét” mondja el, akiket meglátása szerint szinte mellőz az irodalom. Másrészt azt érzékelteti, milyen, amikor valaki átlépi a falu-város határt. A szerző négy perspektívából, személyes szemszögből láttatja ugyanazokat a történéseket, történelmi eseményeket, mindig annyit mond, amennyit az adott szereplő felfoghat. Bár könnyen ír, a négy egymásra mutató történet összehangolása nagy kihívást jelentett, faxpapírra rajzolt kronológiákkal tudta „összefésülni” őket. A szerkezet mellett a regény nyelvezete is sajátos keveréknyelv, a román szavak használatával a szerző jelezni akarta, hogy a II. bécsi döntés után vagyunk, amikor egy másik világ kezdődik. Vilmos is tanulja a román kifejezéseket, vele az olvasó is, mondta Nagy Boglárka, aki úgy fogalmazott, mivel a legtöbb szó intuitíve értelmezhető, a magyarországi olvasóknak sem okozhat gondot, „legalább bővül a szókincsük” Tompa Andrea számos forrásból merített, sok emberrel személyesen beszélgetett az időszakról, de mint mondta, „nincs semmilyen igazság birtokában”, csupán szemlélődik, keresi az értelmet a regényben. Az átlagember optikáján keresztül akarta láttatni a sötét kort, ugyanis a legdrámaibb történetekbe nem lehet belemenni hitelesen, így társszenvedőkről ír, és nem mártírokról. „Ezek a történetek jelen vannak, a hatásuk érezhető” - mondta a szerző arra a kérdésre, miért ezt az időszakot választotta, és úgy vélte, a művészet támogatja a múlton való gondolkodást. Hozzátette, a legnagyobb fájdalmat az okozza műve olvasásakor, hogy bár a cselekményben a szereplőknek még csak a földjüket veszik el, az olvasó tudja, hogy mi következik: kertjüket, házukat is elveszik, és a lehetőséget, hogy azt az életet éljék, amit elterveztek. Pap Melinda Krónika (Kolozsvár) 2017. augusztus 17.KMN – Regényterápia és a mindenhol érvényes Erdély-narratívaNem azért jók az utóbbi évek-évtizedek nagy sikerű Erdély-regényei, mert Erdélyről szólnak, hanem attól, ahogy meg vannak írva – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott szerda délutáni beszélgetésen. Ezen irodalomtörténészek, kritikusok elemezték a magyar szépirodalom azon nagy sikerű alkotásait, melyek Erdély, a romániai magyarság elmúlt száz évét dolgozzák fel. Demeter Zsuzsa egyetemi tanár, szerkesztő Balázs Imre Józseffel, Bányai Évával és Zsidó Ferenccel beszélgetett a Kolozsvári Magyar Napok keretében a szerzők nemrég megjelent kritikakötetei kapcsán, arra keresve a választ, hogy mennyire érthetők a nem erdélyi olvasók számára Bodor Ádám, Dragomán György, Vida Gábor, Láng Zsolt, Tompa Andrea, Papp Sándor Zsigmond, Szabó Róbert Csaba, Nagy Koppány Zsolt és más szerzők erdélyi, romániai ihletésű történetei. Bányai Éva úgy vélte, annyira jó szövegekről van szó, hogy ezekhez nem kell feltétlenül referenciákat keresni. Balázs Imre József szerint ezeknek lehetnek regionális olvasatai, mást mondhatnak az erdélyi, és mást a magyarországi olvasó számára, de ha számunkra van értelme, meg tudjuk tanulni az olvasatát, ahogy Tolkien művében, a Gyűrűk urában is értjük Gondor vagy Középfölde történetét. Bányai Éva szerint szocializáció kérdése is, hogy kinek mit mond egy „erdélyi alkotás”, Zsidó Ferenc ellenben Faludy Györgyöt hozta fel példaként, aki úgy vélte, háttérismeret nélkül nem érthetők az Erdély-történetek, például Móricz Erdély-trilógiája. Tompa Andrea könyveit ellenben szinte jobban szeretik Magyarországon, mint Erdélyben, tette hozzá. Balázs Imre József úgy fogalmazott, jó kulcs a nyelv felől megközelíteni a műveket, hiszen csak egy részük a történet, a tényanyag. Tompa Andrea megtalálta azokat a figurákat, akik nem a hétköznapi szürke nyelvet beszélik. Bőbeszédű elbeszélőkkel van dolgunk, de ezek belső beszédek, monológok, az írónő szereplőivel mondatja el az elmondhatatlant, kitalál egy nyelvet, mely hiteles, mondta Bányai Éva. A traumák nem a regényekben vannak, hanem a fejünkben” - hívta fel a figyelmet Balázs Imre József arra a kérdésre válaszolva, hogy ezek a sérült Erdély-képet mutató szépirodalmi művek kínálnak-e alternatív haza fogalmat, feloldást a Trianon vagy a kommunizmus okozta traumákra. Úgy vélte, eleve a témájuk miatt nagyon terápiás hatásúak, ezért is lehet őket ajánlani. A traumafeloldást, a katarzist a 89-es forradalom jelentheti, a legtöbb mű ezzel is zárul, de vannak, akik „kiszólnak”, jelezve: a rendszerváltás nem azt hozta, amit vártak. „Nem csak Erdélyről szólnak, hanem általában a hatalomról, a félelemről”- jellemezte a műveket Bányai Éva. Rámutatott, éppen ezért idegen nyelvű fordításban is működhetnek, hiszen nagy erényük, hogy kisebbségi pozícióból teszik általánossá a történetet. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár) 2017. szeptember 13.Két háromszéki személyiséget tüntettek kiÉrtékőrzők köreinkben Két háromszéki személyiség is magyar állami kitüntetésben részesült: Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át, Kiss Jenő, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár volt igazgatója,(képünkön), a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének alapítója és tiszteletbeli elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Az Áder János köztársasági elnök által az augusztus 20-i magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetéseket tegnap 18 órától a csíkszeredai Lázár-házban adták át. A népzene és néptánc hű szolgája Deák Gyula Levente részére az erdélyi táncházmozgalom aktív tagjaként a népzene- és néptánchagyományok továbbadása érdekében végzett sokrétű értékőrző tevékenysége elismeréseként adományozta Magyarország elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést. Nagy megtiszteltetés ez, melyről az érintett saját bevallása szerint késéssel ugyan, de annál nagyobb örömmel értesült. Odaítélése ugyanis a személyes elégtételen kívül a határon túl rekedt magyar közösségekre és azok értékeire való állami odafigyelést is jelzi. Deák Gyula Levente 1959. május 10-én született Marosvásárhelyen. Középiskolai tanulmányait a helyi Bolyai Farkas Líceumban végezte, majd a korszak szokást teremtő kényszerének hatására, a Kolozsvári Mechanika Tanszék gépészmérnöki karára felvételizett. A kommunista hatalom ugyanis nem részesítette sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülésben a humán értelmiséget. Új állomáshelyére a népi kultúra iránti érdeklődését is magával hozta, és állandó résztvevője, valamint egyik meghatározó alakja lett a kincses városban Kallós Zoltán nevével fémjelzett táncházmozgalomnak. Így érthető módon az egyetem elvégzése és a kézdivásárhelyi Csavargyárba történt kihelyezése után azonnal bekapcsolódott a város kulturális életébe. Tagja lett az itt működő Népszínháznak, és 1985-ben újraalapította az időközben megszűnt táncházat, melynek 1990-ig szervezője és oktatója volt. 1986-ban pedig átvette a Csavargyár műkedvelő néptáncegyüttesének vezetését, ahol oktató, koreográfus és táncosaként, valamint az előadások szervezőjeként dolgozott. Kovászna Megye Tanácsa és Kovászna Megye Művelődési Felügyelősége 1990 tavaszán kérte fel az újonnan megalapított Háromszék Állami Népi Együttes igazgatói tisztjének betöltésére, melyet elfogadott és azóta is sikeresen lát el. Vezetésével az évek során a társulat meg- és felmutatta az Erdélyben élő etnikumok népzenéjének és táncának értékeit, széles tömegeket döbbentve rá ezek varázsára. Megőrzésüket és továbbadásukat pedig egy sajátos, a folklór hagyományait a színház eszköztárával ötvöző nyelvezet és megjelenítés kialakításával szeretné elérni. Ennek jegyében pedig olyan értékes előadások születtek, mint a Vérnász, Táncbeszéd, Csávási ballada, Böjttől Böjtig, A banda, Száz évig, Tékozló fiú, Csipkerózsika, Gábor Áron vagy az Erdély-menyegző. Ezek szakmai és közönségsikerei pedig azt bizonyítják, hogy ilyen irányú fáradozásuk nem volt hiábavaló. A felsoroltakon kívül a népzene- és néptáncmozgalom támogatására 1992 nyarán Sepsiszentgyörgyön létrehozta a Lajtha László Alapítványt, melynek elnöki tisztét 2017-ig töltötte be. Ugyanakkor 2004-től a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnökeként is népzenénk és néptáncunk életben tartásán és átörökítésén munkálkodik. Az 1991 óta évi rendszerességgel szervezett sepsiszentgyörgyi Népzene- és néptánctalálkozók léte és sikeres lebonyolítása is az említett alapítványnak, valamint a Háromszék Táncegyüttesnek köszönhető. Könyvvel, könyvért vívott csaták után Kiss Jenő Sepsiszentgyörgy ismert közéleti személyisége és kultúréletének egyik főszereplője volt évtizedeken át könyvtárigazgatói minőségében. A Romániai Magyar Könyvtáros Egyesületnek alapító tagját és tiszteletbeli elnökét tegnap a csíkszeredai konzulátuson az Áder János államelnök által adományozott Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. – A laudációt félretéve Ön mit tekint érdemének a pályafutásából? Ilyenkor nehezen megnyert csaták szoktak az ember eszébe jutni…. – Nézze, én úgy tekintek erre a díjra, mint ami egy cselekvő közösségnek szól, mert egyedül ötletelhet az ember, de ha nincsen, aki melléáll, akkor semmi sem sikerül. Dehát nem adhatják a díjat 10-20 embernek, hát nekem adták. Ettől eltekintve, a Romániai Magyar Könyvtáros Egyesület létrehozása jó dolog volt, hogy ma is létezik még inkább, de már a kollégák viszik tovább, én csak a bojt vagyok az ostoron. A Mikes Egyesület keretében belül is, amikor az önkormányzatok még szegények voltak, és nem is nagyon exponálták magukat, a szoborállításokhoz elég nehéz volt közadakozásból beszerezni a bronzot, rezet. Gyári perselyeket, kilincseket hoztak, a szárazajtai emlékműhöz a munkások saját kincsnek tekintett, eldugott, eltemetett bazaltoszlopokkal járultak hozzá. Nagyon jól együttműködtünk, egymás kezére dolgoztunk Sylvester Lajossal azokban az években… – A kommunista érában vagy a forradalom után voltak nagyobb sikerélményei? – Voltak a régi rendszerben is olyan jó író-olvasó találkozók, ahol még őszinte emberi szavakat lehetett hallani, persze úgy, hogy mindenki megtanulta azt a nyelvet, amelyen ezt el lehetett mondani. Sokat köszönhetek Domokos Gézának, a Kriterionnál megjelent könyvek hazai szerzői közül szinte mindenkit vendégül láttunk. Egyszer azonban, Imreh István A rendtartó székely falu című könyvének bemutatóján felállt egy ember, és miközben ott jegyzetelt a teremben a szekus kisasszony, kerek-perec rákérdezett: Mondja meg egyenesen, kik voltak itt hamarabb, mi vagy ők? Szerencsére Imreh István nagyon diplomatikus választ adott, nem lett botrány a dologból. – Egy két évvel ezelőtti vitaindítójában nagyon sok elvárást fogalmazott meg a politikai képviseletünkkel szemben a könyvtárosok és a szakma érdekében. Mi valósult meg ezekből? – Nem sok. A gyűjtőkönyvtár megvalósítása elindult, ezt a Kovászna megyei könyvtár vállalta fel, de az például nem, hogy fizetett munkatársai legyenek a RMKE-nek, ezek hiányában pedig nem haladt a dolog. Amikor a Szabó Zsolt szerkesztette Művelődés folyóirat melléklete, a Könyvesház még megjelent, ebben próbáltam összesíteni a kiadványokat, de borzasztó nehezen ment, többek között azért is, mert néhol (például Szatmáron) nem jó szemmel nézték a magyar könyvtárosok ténykedését, aztán pedig rohanó világban élünk, önkéntesen és ingyen már nem sokat dolgoznak az emberek. – Nyolc éve nyugdíjas. Mik az elégtételei mostanában? – Elsősorban hogy vagyok és normális életet tudtam élni. Hogy sok-sok mindent el tudtam olvasni, amit addig nem. Már nem keresem, hogy miért, egyszerűen, mert kíváncsi vagyok. – Mert korábban bizonyos céllal olvasott? – Könyvtárosként is mindenevő voltam, de nyilván kötelességből is olvastam, mert elvártam a kollégáktól is, hogy ismerjék az újdonságokat. Most már ők ajánlanak nekem írókat és olvasnivalót, így ismertem meg Tompa Andreát például. – És mit olvas? Mi foglalkoztatja? – Bibó Istvánt, kicsit megkésve ugyan. Ragyogó tanulmányát – Az európai kultúra értelme – kétszer is elolvastam, nagyon jó dolog, hogy már hozzáférhető. Azon kívül a könyvtár és a könyv sorsa foglalkoztat, természetesen. Nem vagyok optimista e tekintetben. Ilyés Gyula mondja, hogy „a művelődés értékei el tudnak süllyedni, mint a kalózok kincsei a tengerben”. Dehát a Nyugat folyóirat jó korszakaiban is 500 példányban jelent meg. A könyvkiadás pedig még ma is biznisz. Talán még nincs itt a vég. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. szeptember 25.A kicsi árnyék és a nők családregénye - Gerlózy Márton író, Áprily Lajos dédunokája új könyvérőlGerlózy Márton magyarországi író, Áprily Lajos dédunokája újonnan megjelent könyvéről, a Mikecs Anna: Altatóról beszélt a Krónikának. A könyvet Kolozsváron mutatják be szeptember 27-én, hiszen ezer szállal kötődnek ide szereplői, narrátorai, a regény főszereplője Jékely Márta, aki Schéfer Ida és Áprily Lajos harmadik gyermeke. – A májusban rendezett kolozsvári Ünnepi Könyvhéten megígérte a közönségnek, hogy Erdélyben mutatja be családregényét, a Mikecs Anna: Altatót, hiszen ezer szállal kötődnek ide szereplői, narrátorai. A főszereplő Jékely Márta, Schéfer Ida és Áprily Lajos harmadik gyermeke. Amint korábban mesélte, a családot többszörösen is tragédia, fájdalom kötötte Erdélyhez. Hogyan fogott hozzá a memoárokon, leveleken alapuló mű összeállításához? – Személyesen engem, édesanyámat és testvéreimet is súlyos trauma kötött sokáig Erdélyhez, bizonyos értelemben nagyon hasonló fájdalom, mint a nagymamámé volt. Jékely Márta életében többszörösen is traumatikus pont Kolozsvár: itt nőtt fel, innen költöztek Pestre, majd visszatértek, itt született meg első gyermeke, Mikecs Anna, férjét pedig, a 100 éve született Mikecs Lászlót 1945-ben Kolozsvárról hurcolták el a Szovjetunióba, ahol nem sokkal később meghalt. Aztán hamarosan a kislányuk, a három és fél éves Mikecs Anna is életét vesztette. Nagymamám 2006-ben hunyt el, akkor kezdtem el összegyűjteni, rendszerezni a leveleit, a fényképeket, mindent. Már korábban is tudtam, hogy valamiképpen meg akarom majd örökíteni az alakját. Elkezdtem olvasni a leveleket, emlékiratokat, naplókat, kiderült, hogy rengeteg a nyersanyag. Miután hozzám kerültek dédnagyanyám, Schéfer Ida emlékiratai is, elkezdődött a feldolgozás első, fárasztó fázisa, a rendszerezés, a levelek, naplók digitalizálása. A regény középpontjában a nagymamám és dédanyám története áll. Kulcsfontosságú helyszín Kolozsvár, de Parajd, Brassó, Medgyes is, ahol a család szász ágait kutattam, viszont mivel az ottani eseményekről nem állt rendelkezésemre annyi tényanyag, a regényben ezeket fikcióval kellett pótolnom. Mikecs Annával együtt hét nő, öt generáció szemszögét mutatom be. – A női szereplők, elbeszélők, a női szemszög a meghatározó a könyvben. Ez a korábbi regényeire nem volt jellemző. – A könyveim általában élményalapúak, az elbeszélőm nagyon erősen kötődik hozzám. Ezt a könyvet tulajdonképpen nem írtam, hanem szerkesztettem, bár az írás mindig szerkesztés, a szerkesztés pedig mindig írás. A középpontban a nagymamám alakja áll, aztán a dédanyámé, aztán az ő anyjáé, Kerekes Teréziáé, de felbukkan Áprily édesanyja, sőt az ő édesanyja is. Dédanyám emlékiratát – ami inkább szépirodalmi igényű szöveg, mint a nagymamámé – húzni, a nagymamámét pedig pótolni, színezni kellett, mielőtt egyáltalán kitaláltam volna, miként áll majd össze az egész egy regénnyé, hogyan lesz a szöveg egységes. Nagymamám éppen életének legfájdalmasabb – tehát a regény szempontjából kulcsfontosságú – eseményeiről nem írt részletesen, érthető okokból. Ezek ugyanazok az okok, amik miatt ezt a regényt egy érintett női családtag soha nem tudta volna megírni, lelkileg túlságosan megterhelő munka. A nők a családban nagyon erősen kötődtek egymáshoz, és ami érdekes, a regény készítése közben édesanyám egyes babonáinak is megtaláltam az eredetét: 1850-ben. – A könyvnek nem a címeként, hanem a szerzőjeként szerepel Mikecs Anna, a nagymamája három és fél évesen elhunyt kislánya. – A regény struktúrájának két legfontosabb kérdése – az elbeszélő kiléte, illetve a szövegben történő mozgásának technikája – kikötőkben jutott eszembe, az egyik egy hajó-, a másik egy légikikötőben, mindkettő Ázsiában. Egy nőalakot kerestem, aki elmeséli a történetet és bárhová bejárása van, így jutott eszembe a kicsi Anna, aki 2012-ben lett volna hetvenéves. Az jutott eszembe, hogy akár meg is írhatta volna a család regényét, így ő az, aki bejárja a szerteágazó történetet. Áprily Lajosnak a kislány halálára írt versében (Annának hívták) szerepel az, hogy „kicsi árnyék”. Ez adta az ötletet, hogy Anna legyen a szerző, az árnyék, aki végigjárja az eseményeket, aztán egy ponton meg is jelenik, értelemszerűen akkor, amikor élt. Itt született Kolozsváron, a református kórházban. A Király utcában, illetve a visegrádi Szentgyörgypusztán élte le rövid életét. – Igazolt hiányzás című, önéletrajzi ihletésű könyvében azt írta, a „nagymamája volt a mindene”. Ezek szerint Jékely Márta személye-személyisége volt az, ami a löketet megadta a főként róla szóló könyv megírásához. – Ha jobban belegondolok, mind a hét eddig megjelent könyvemben szóba kerül a nagymamám, hiszen magamról írok, ezáltal mindig érintem a gyermekkoromat, amelyet nagyrészt vele töltöttem. 1987-ben, a már említett erdélyi út után, amikor édesanyám első férje, Váczi Tamás megbetegedett, és nem sokkal utána, éppen harminc évvel ezelőtt elhunyt, nagymamám sokat segített a négy gyerekkel egyedül maradt lányán. Egyfajta elégtételt szerettem volna, kifejezni a hálámat, hogy róla is tudjanak, elsősorban a családban. Aztán dédnagyanyám figurája is fontos: neki sem volt könnyű élete Áprily árnyékában. De persze nem a családi szennyes kiteregetése a cél, hanem – ahogy Lator László írta a könyv fülszövegében – hogy a szereplők gyengeségeire is fény derüljön, mert az analízisnek kizárólag így van értelme. („Tudatfolyam, mégis minden a helyén van. És az erre-arra ágazó család, az emlékezetes alakok. Nem az író érzelmei formálják őket: látja, tudtunkra adja esendőségüket, olykor pusztító gyengeségeiket-gyarlóságaikat is. És a regénybeli család nem akármilyen család. A Jékelyek, csúcsán Áprily – Jékely Lajos. Ha ismertük őket, ha nem, történetüket, ezt a könyvet jó olvasni” – írja a fülszövegben Lator László – szerk. megj.). – Műveiről azt szokták írni, hogy provokatív szókimondás, ironikus humor, kegyetlen őszinteség jellemzi. Éveken keresztül dolgozott a családregényen, azelőtt meg eközben teljesen más tematikájú könyveket írt: az Igazolt hiányzás című, az érettségiig el se jutott „rossz tanuló” regényét, A csemegepultos naplóját, távol-keleti helyszíneken játszódó történeteket, a Check-in-t, a Létrát, vagy a legutóbbi, a függőségről szóló Elvonókúrát stb. Hogy érzi, a Mikecs Anna: Altató kilóg a sorból? – Kívülálló szemmel talán tényleg nem illik az életművembe. De aki ismer, persze tudja, hogy mégis. Mialatt ezen a könyvön dolgoztam, négy regényem jelent meg. Egyébként az Altató esetében tulajdonképpen végrehajtó vagyok. Valakinek meg kellett írnia a család történetét. A mi unokáink számára is fontos lesz a könyv, nem kell majd annyit kutatniuk, kérdezősködniük, csak leveszik az Altatót a polcról. A húgom úgy fogalmazott, miután elolvasta, hogy „transzgenerációs szorongásaim zsebkönyve, s nemcsak az enyém vagy családunké, hanem a századé és a generációmé”. Ha nem olvasom el a regény alapjául szolgáló szövegeket, sok mindent nem tudnék. Például azt sem, hogy itt Kolozsváron a fél város rokonom. – A férfiak is reflektorfénybe kerülnek a regényben, például Mikecs László, Jékely Márta első férje, az elismert néprajzkutató alakja, Mészáros Dezső szobrász, Jékely Zoltán és persze Áprily Lajos is. – Igen, a Lajos alakja nyilván végig ott lebeg a regényben. A Mikecs esetében nehezebb dolgom volt, alakját levelekből tudtam rekonstruálni. Róla kevés szöveget találtam, mert Jékely Márta második férje, az én nagyapám azt javasolta a feleségének, égesse el a Mikecs leveleit. Mikecs László Bihardiószegen született, kerestem a szülőházát, előkerültek a rokonai is, akik most már tudnak a könyvről. – Mint mondta, ahol homályosak voltak vagy hiányoznak a történet darabkái, ott fikcióval pótolta. Most, hogy elkészült a könyv, hogyan érzi: milyen a fikciós és készen kapott szöveganyag aránya? – Azt az elvet követtem, hogy nem találok ki semmit, hanem összerakom a történetet, mindenhol hiteles forrást használva. Ez jóval nehezebb, mintha a lyukakat fikcióval tömtem volna ki, talán jóval egyszerűbb munka lett volna, mint kibogozni minden szálat a hatalmas levél- és memoáranyagból, prózából, lírából, több oldalról megvizsgálni az igazságot, aztán felépíteni a szerkezetet. Az életben el nem olvasná senki az 500 levelet, még az emlékiratot se olvasnák sokan, ha kiadnánk. Az a nagy dolog ebben, amikor az egész összeáll, és a család történetén át kirajzolódik a történelem. Korrajz is, persze, és emiatt a kolozsváriaknak – például a századforduló polgári hétköznapjai – biztosan nagyon érdekes lesz. – A kortárs erdélyi vagy erdélyi kötődésű szépirodalomban erőteljesen lecsapódik a történelmi fordulatok (kommunizmus és 1989 vagy Trianon) témája, de a Magyarországra való áttelepedésé is, példa erre Dragomán György vagy Tompa Andrea életműve. Az Altatóban is fontos fordulat, hangsúlyos, traumatikus pont az Erdélyből Magyarországra való telepedés? – Igen, többszörösen is. Amint Schéfer Ida leírja, Áprilyék átköltözése több okra vezethető vissza, egyrészt Lajosra nem volt már oly mértékben szükség tanárként, aztán fiának, Endrének nem ment a román nyelven való tanulás. Az országváltás traumája megjelenik Ida, Lajos, Márta és Zoltán szemszögéből is. Egyébként, bár a család nagyobb veszteségek nélkül megúszta mindkét világháborút, Jékely Márta kapta a legnagyobb dózist a traumákból: két év alatt meghalt kisfia születése után pár órával, aztán a férje, a lánya, teljesen egyedül maradt a vesztes, romokban heverő Magyarországon. – A családtörténethez képanyag is társul, a könyv Facebook-oldalán gazdag fotóanyag látható a szereplőkről, valamint Jékely Márta rajzai is. Ezeket is tervezi megjelentetni? – Igen, pár fotó felhasználásával külön kiadvány készül. Képeslapok. Jékely Márta számára fájó veszteség volt az is, hogy a háború után abba kellett hagynia a főiskolát, mert nem volt pénzük, el kellett mennie dolgozni, pedig nagyon tehetséges képzőművész volt, Ferenczy Béni egyik kedvenc tanítványa. Rajzait szeretném majd Pesten kiállítani, illetve egy fotókiállításon is gondolkodom. Mikecs László halála után pár évvel újból férjhez ment, Mészáros Dezső szobrászhoz, ő pedig nem szerette, hogy a felesége konkurencia számára. Aztán jöttek a gyerekek és ő anya, háziasszony lett – egyszerű, hétköznapi történet. – Áprily Lajos dédunokái közül többen is művészi pályán tevékenykednek, Önön kívül Péterfy Gergely író és Péterfy Bori énekesnő. Mindhármukról szólva sokszor elhangzik, hogy a költő leszármazottai. – Ez a regény időben 1978-ban ér véget, az első unoka születésekor, de mivel az árnyék útját a 40 fejezeten keresztül különböző asszociációk mozgatják, sok mindent átugrunk, sok minden kimarad. Gergő csecsemőként szerepel a regényben, amikor fel akarják vidítani vele Lajost a halála előtt nem sokkal, de ezt a jelenetet is Márta szemszögéből látjuk, ez a regény róla szól, az ő alakját akartam megörökíteni. Az Altatót elsősorban őérte állítottam össze. Könyvbemutató Kolozsváron - Gerlóczy Márton Mikecs Anna: Altató című regényét szeptember 27-én mutatják be Kolozsváron a szerző jelenlétében. Az eseményt a Minerva Egyesület Cs. Gyimesi Éva Termében tartják 17 órától. Gerlóczy Márton - Író, publicista, 1981-ben született Budapesten. Kötetei: Igazolt hiányzás (2003, 2012), Váróterem (2005), A szabadok testvérisége (2008), A csemegepultos naplója (2009, 2014), Check-in (2012), Rabigában 2. (plágiumregény), Létra (2013), Elvonókúra (2016), Altató (2017). Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár) 2017. október 20.Elemző fájdalomAzt hittük, azt reméltük, mindenről a ceauşizmus/a kádárizmus tehet. Levéltárakban kutakodunk, fogcsikorgatva megsiratjuk a besúgó apáinkat, és próbálunk tovább lépni, bár esetleg mi gurulunk dühbe a legjobban, ha valaki Szilágyi Domokos besúgó múltját csak szóba hozza. A kommunizmus vezette be az egymás iránti kölcsönös bizalmatlanságot, a tabuk társadalmát, az abortusztilalmat, a melegek, az alkoholisták, a más vallásúak elleni ellenszenvet, a kommunizmusban vált annyira hamissá az „önkritikát gyakorolni” képmutató műfaja. A kommunizmus után harminc évvel azonban még mindig ugyanott tartunk, és előtte is ott tartottunk. Ha a Horthy-rendszer képes volt úgy maradni a köztudatban, mint a siratni való aranykor, akkor ott tartottunk, nem vitás. „Ha valaki a kádárizmus iránt érzett mély gyűlölete miatt nem gyűlölte eléggé a horthyzmust, mert nem jutott ideje, energiája vagy figyelme rá, vagy nem látta elég világosan a két korszak között az összefüggést, akkor ennek a könyvnek az olvasása közben mintegy pozitív módon pótolhatja a mulasztást. Most már ennek a névtelen, elnyomott emberi lénynek a tönkretett élete miatt is gyűlölni fogom a Horthy-korszakot. Ezért a megvilágosító élményért igen hálás vagyok a szerzőnek.” – írja Nádas Péter az Önkéntelen vallomásban, a Horthy István özvegye emlékezéseiről szóló esszéjében. Az özvegy bizonyára nem értette, miről is beszél ez az író. Amúgy is, ez egy zsidó, nem tudtad? Ja, az más. Ismerek egy leányt, akinek az apja gumibottal verte a gyermekeket, olykor a feleségét is, a fejére zúdította a lisztet, felpofozta. Ha elmentek az asszony egyik testvéréhez, sorozatosan megalázta a gyermekeket, mindenki rettegett tőle. Télen kiparancsolta őket a hóra, „most nincs házatok!”, üvöltötte, a nagyobbik fiát leköpte, majdnem megfojtotta, a gyereknek menekülnie kellett otthonról, többször is a legjobb barátjánál aludt. Telt-múlt az idő, a leány sok mindenen keresztülment, megalázták, megverték, becsapták, míg végül találkozott egy olyan fiúval, aki megbecsüli, szereti, a tenyerén hordozza. A nagynénik, nagybácsik, de még a tulajdon anyja is (az apja közben meghalt) folyton azt kérdezi, mikor lesz gyermekük, és semmi módon nem lehet elmagyarázni egyiknek sem, hogy miért nem akar a leány (a fiúnak más okai vannak, bár nem nagyon különbözőek). A leány mindig idegesen megy haza, ha találkozik velük, mert hiába magyaráz, kiabál, sír szinte – a célzások, pajkos utalások („lehet mintát venni”, „jöhet a kis X”) nem maradnak abba. De hát miért is csodálkozunk? Nagynénik, nagybácsik egyaránt a régi fényképeket osztogatják a Facebookon egy-egy aranyeső kíséretében, és az anya hüppögve lájkolja őket. Ez maga az öntudatlan Erdély, az az Erdély, amelyből Tompa Andrea és Vida Gábor új regényei táplálkoznak. „A hallgatás akkor a legérdekesebb, amikor megtörik” – nyilatkozza Tompa Andrea Rostás Eninek a könyvesblogon (az interjú címe is ez), és regényt nyilván nem lehet írni a folyamatos hallgatásból. „Nem gondolom, hogy volt ebben valami perverzió” – mondta Vida Gábor a nulladik Látó-táborban Szilágybagoson, mármint abban, ahogy a családja belenevelte a borzalmas romániai magyar hallgatásba. Ez az Erdély éppen olyan tágas, mint amilyen szűk a világa. Földrajzilag tovább terjed a Királyhágónál, az a Kőröskisjenő is belefér, ahol Vida született Arad mellett, szellemi vagy lelki világa azonban hallgatástól hallgatásig tart. Nem lehet arról beszélni, hogy a nagyapa alkoholista, az apa meg depressziós, hogy a másik nagyapa egy ájtatos zsarnok, hogy a széki asszony megszökött a férjétől, és egy férfinak a szeretője, akitől gyermeke is lesz aztán – az a férfi sem szereti, csak használja. Nem volt benne perverzió, de önreflexió sincs, nem is akar lenni. Az áldozatokban is nagyon ritkán: Kalinak, a széki asszonynak merev képzete van a férfiról, a munkáról, az ételről, ha rászólnak, sem tud kilépni belőlük. A rózsanemesítő sem lép ki semmiből, kreativitása megreked a rózsái között. Annuska kiabál, de Eleonóra jámbor és vak marad. De ha valaki kiabál, miért nincs önreflexió? Mert minden családban kiabál valaki: a leányéban, akinek a történetével az esszémet kezdtem, ő maga, az Egy dadogás történetében az elbeszélő, azaz Vida Gábor, az Omertában Annuska. A tükörtartás nem inspirálja a szembenézést? Minden azt mutatja, hogy nem. „Meg fog téged verni az Isten, fiam” – mondta Vidának az anyja, miután elolvasott egy részletet a könyvből („Megírtam, elmeséltem, elvicceltem, elsírtam, amit lehetett.” Szekeres Dóra interjúja Vida Gáborral, Litera). Emlékszem arra a beszélgetésre, melyben egy kiskorában bántalmazott fiú elmesélte, amikor végre kilépett a családból, a nagyanyja megharagudott rá. „Kiteregette a szennyest.” Tipikus hárító mondatok. Ezek nem mi voltunk, mi nem így éltünk, te értetted rosszul, te vagy a hibás, már gyermekkorodban sem lehetett veled kezdeni semmit. Kalinak, aki ordít, hiszen megszökik, el kell költöznie Décsi Vilmostól, és a férfi semmit nem tesz a költözést elkerülendő, sőt. A boldogság nem lehetséges, csak a mi törvényeink szerint. Mi a bajod neked a mi törvényeinkkel? Meg nem foghatom. * Azt hittük, azt reméltük, mindenről a ceaușizmus/a kádárizmus tehet. Levéltárakban kutakodunk, fogcsikorgatva megsiratjuk a besúgó apáinkat, és próbálunk továbblépni, bár esetleg mi gurulunk dühbe a legjobban, ha valaki Szilágyi Domokos besúgó múltját csak szóba hozza. A kommunizmus vezette be az egymás iránti kölcsönös bizalmatlanságot, a tabuk társadalmát, az abortusztilalmat, a melegek, az alkoholisták, a más vallásúak elleni ellenszenvet, a kommunizmusban vált annyira hamissá az „önkritikát gyakorolni” képmutató műfaja. A kommunizmus után harminc évvel azonban még mindig ugyanott tartunk, és előtte is ott tartottunk. Ha a Horthy-rendszer képes volt úgy maradni a köztudatban, mint a siratni való aranykor, akkor ott tartottunk, nem vitás. „Ha valaki a kádárizmus iránt érzett mély gyűlölete miatt nem gyűlölte eléggé a horthyzmust, mert nem jutott ideje, energiája vagy figyelme rá, vagy nem látta elég világosan a két korszak között az összefüggést, akkor ennek a könyvnek az olvasása közben mintegy pozitív módon pótolhatja a mulasztást. Most már ennek a névtelen, elnyomott emberi lénynek a tönkretett élete miatt is gyűlölni fogom a Horthy-korszakot. Ezért a megvilágosító élményért igen hálás vagyok a szerzőnek” – írja Nádas Péter az Önkéntelen vallomásban, a Horthy István özvegye emlékezéseiről szóló esszéjében. Az özvegy bizonyára nem értette, miről is beszél ez az író. Amúgy is, ez egy zsidó, nem tudtad? Ja, az más. A tükörtartás – pimaszság. Senkinek nincs joga, hogy felelősségre vonjon bármiért is, még a saját élete érdekében sem. Különben is, mi köze a saját életéhez? Etettük, itattuk, öltöztettük, fedél volt a feje fölött, mindent megadtunk neki. És akkor ő? Ez az oka, semmi más oka nem lehet, hogy Wass Albert olyan nagy sikerre tarthatott számot (ma már nem tarthat, mert a piac telítődött, és megjelentek a politikai wass albertek). Az ő bálványozott prózája elpatetizálja, következésképpen eltakarja az igazságot, melyről különben olyan „szépen” beszél, és amelyet annyira fontosnak kürtöl. A bálványozás elmaradhatatlan szellemi gesztus. Ami nem bálványozott, azt kétségbe is lehetne vonni, árnyalni, kérdéseket feltenni neki. A kérdés nélküli politikai rendszerek pedig úgy nőttek ki belőlünk, mint a gomba. Egész társadalmak építették a létüket arra, hogy eltakarták a szemüket, és ezt hol alávetettségnek, hol magyarságnak nevezték és nevezik. Miközben elnevezik valahogy, észre sem veszik, milyen közeli rokonai a másik eszmekörnek. Aki a magyarságával feszít, éppen olyan alávetett, mint korábban volt, és még büszke is erre. Miért lehet sikere az Omertának és az Egy dadogás történetének? Különféle marketingszempontokon túl szerintem azért, mert nehéz korszakokról beszélnek elemző módon. Az Omertában az elemzés fedettebb, közvetett, szereplők általi: bár mindannyian egyes szám első személyben szólalnak meg, az egész csak úgy az ő történetük, hogy nem csak az ő történetük. Ha elképzelünk egy-egy kisregényt, mind a négy gyengébb lenne, mint a négy vallomásból összeálló regény, nem kis részben éppen azért, mert árnyalják egymást, ütköznek, egybehangzanak, és együtt egy objektívebb valóság benyomását keltik. Az Egy dadogás története is egyes szám első személyű, de Vida sávokban, tekercsekben beszél a gyermek- és fiatalkoráról. Az iskoláiról, a nagyszüleiről, a bentlakásról, a mehetnékről, a katonaságról. Ez a strukturált látás valahogy minden forró érintettség mellett azt az érzetet kelti, hogy ez egy megértőkönyv. Ez nagyon nagy teljesítmény. Mert a hárítás azzal jár, hogy az ember úgy érzi, hiába próbál megérteni, nem sikerül. Ha minden sírásodnak az a vége, hogy „lehet mintát venni”, akkor úgy érzed, becsaptak, sohasem szerettek, mindig csak eltartottak tulajdonképpen, ha a szomszéd lánya lett volna az ő lányuk, azt is éppen úgy eltartották volna. Nagy belső függetlenségre van szükség, hogy az ember elemezzen, miközben fáj. Ez történelmi-társadalmi értelemben sem könnyebb, holott úgy tűnhetne. Történészek, szociológusok, pszihológusok, politológusok analizálnak minden eszközzel és erővel. Ám a társadalom, a nagy, sértett apa, nem alkuszik. Kisebbségben még könnyebb dolga van, hiszen itt mindenért a többség a hibás, mindenről ő tehet. Gondolom, Magyarországon azért keresik olyan lelkesülten a Kádár-rendszer minden kollaboránsának zsidó gyökereit, és persze meg is találják tévedhetetlenül; később megkeresik „a bűnös zsidót”. Aki talán mégis tévedett, az az idegen, nem más. Az nem mi vagyunk, arról nem is érdemes beszélni. Nincs sem földrajzi, sem szellemi határ. Székelyudvarhelyen éppúgy fontos jelenség ez, mint Nagyváradon; Kolozsváron, mint Pécsett. A beismerés alázatot jelentene, azt a keresztény alázatot, amelyet mindannyiunknak kellene ismernünk, ha annyira igazi keresztények lennénk, amilyeneknek hirdetjük magunkat; az itteni és ottani magyar társadalom azonban gőgös, sőt, dölyfös: nem passzív, hanem aktív, agresszív. A politikus nem ismeri be, hogy tévedett, a szerkesztő sem, és az anya meg az apa sem. Aki beismeri, az gyenge, hibás példány, nem közénk való. * Ennek a pszichológiai gesztusnak a párja természetesen a kizárás és a vélt fölény. A magyar társadalom a menekülőkkel éppúgy ezt érezteti, mint a más nemzetiségűekkel, bár nemzetiségtől függően más arányban. Nem csak ilyen közéleti aktorokkal azonban: amikor elváltam, jól megéreztem, mennyire empátia nélküli az emberek többsége. Legjobb barátaim tekintetét kellett hazavinnem, mint valami sündisznótüskét; akikhez semmi közöm nem volt a felületes ismeretségen túl, azok tiltottak le, felejtettek el; majdnem minden sarkon lenézésbe ütköztem, és nagyon kevesen fordultak felém megértéssel és együttérzéssel. Nyilván követtem el durva hibákat, de azokról a mozdulatokról beszélek, melyek ezektől függetlenül értek, többnyire olyanoktól, akiket nem érintett semmilyen tévedésem. Válás, alkoholizmus, depresszió egytől egyig kizárólag hibaként könyvelődik el, melyről az tehet, aki küszködik vele. Aki pszichológushoz jár, az hülye, magyar ember nem beteg, csak ezek a nyugatmajmoló nyafkák nyavalyognak. A magyar történelem arcképcsarnokában a katonai egyenruhák, a lovon lovagló férfiak előkelő helyet foglalnak el. Mondom, lovon lovagolnak: az erotika bomlasztó nyugati métely, felforgató és kiszámíthatatlan borzalom. A magyar férfiak úrimurisan udvarolnak, rántottásan nyúlkálnak, és basznak. Így marad benne a társadalom minden hibájában, amiben csak benne maradhat. Önfelmentő verseket írunk, s azok nagy sikert aratnak, ömlenek szét a Facebookon. Nem elementáris erejűek, mégis elementáris hatásúak, mert a társadalom alig várja, hogy azt mondhassa, nem tehet semmiről, és költők szavával mondhassa ezt, hiszen a költőknek még mindig van valamiféle álintellektuális bukéjuk. „A metafizikus súgó parancsának” engedelmeskedünk, ahogy Kundera nevezi a giccses értelmezést. Soha nem fogjuk megtudni, mit éltünk meg; sokan azt mondják, nagyon rendben is van ez így, hiszen jól tudjuk, mit éltünk meg, és mit élünk meg naponta. Az ember nem szarik a saját házába; ha mások beleszartak, azt megeszi, és mélyen hallgat. Ebben a kontextusban önmagában az, ha valaki képes eltávolodni magától, viasszal dugni be fülét, nehogy meghallja a metafizikai súgó szirénhangjait, már ez nagy teljesítmény. Legalább olyan nagy, mint nem engedelmeskedni a másik metafizikai súgónak (ezek aztán vannak elegen), és nem gyűlölködni. Tompa Andrea több ízben beszélt arról, hogy nem tartja hiteles gesztusnak az ítélkezést, vagy inkább látja annak a veszélyeit. Az ő könyve sem ítélkezik, meg a Vidáé sem, holott a közelség, szerző és elbeszélő közelsége miatt a Dadogásnak nehezebb. Vajon a két regény sikere annak a tünete, hogy a társadalom végre hajlandó beszélni? Hiszen beszéltek már eddig is elegen, ha csak ezt a nemzedéket járom körül, ha csak magát Vidát említem, akinek a Trianon-regénye négy éve jelent meg. Vagy ismét arról lenne szó, hogy nem lehet megúszni az érintettséget? De hát Tompa Andrea könyve egészen másként érintett, egészen más a távolság narrátor és szerző között, mint a Vidáé esetében. * Trianon egy másik nagy falat különben. A századik évforduló közelében a legnagyobb erdélyi párt elnöke bejelenti, hogy nincs mit ünnepelnie. Amivel egy romániai magyar még akár egyet is érthet, hiszen sok furcsaságot kell magába építenie, nagyon rosszul megválasztott azonban a pillanat, és mintegy megelőző szándékú: előbb elmondom én, aztán lesz min dühöngenetek. És ismét semmilyen árnyalás, csak a lózung. Holott Kós Károly gyönyörű, fájdalmas cikkben írta le a Trianonhoz vezető magyar dölyföt és kizárólagosságot: Levél a balázsfalvi gyűlésről című írásában (1911-ben!) összehasonlította a románok egyik szervezetének ünneplését, melyen hatezer román vett részt a társadalom minden rétegéből, az EMKE jubileumán pedig hatszáz kiválasztott magyar, s a rendezvény díszvendége Apponyi Albert gróf volt. Tehát még olyan előd is mondott kényelmetlen dolgokat, akit az Erdély-könnyes közönség is nagyra becsülhet (és nemcsak Kós, hanem például Bánffy Miklós is). Ám a pátosz nem szeret, nem tud, nem akar gondolkodni. A pátosz mindig ugyanazokat a mondatokat mondja, mindig ugyanolyan problémátlanul mosolyog, s ha felhívod erre a figyelmét, megsértődik: ő szenved, hiszen ő magyar, per definitionem szenvednie kell. Az apák mindentudó lények, a fiúk engedelmesek. „Édesapámnak mindenben igaza volt.” Aki fiú kérdez, az nem rendes ember, hálátlan dög inkább. A magyar Ikaroszt már a földön agyonverték volna, még mielőtt viaszszárnyakat készíthetett volna magának. A fiúnak nem az a dolga, hogy repülni próbáljon, hanem hogy engedelmeskedjen, és beledögöljön ebbe, ha muszáj. Márpedig muszáj: addig él, ameddig az engedelmessége, a jólneveltsége, a beilleszkedése. Addig él, amíg továbbviszi szülei szabályszerű magyar boldogtalanságát. Nemzetiségünk és nemzetiségünk végzete határozza meg az életünket. Nem a vallásunk, bárhogy is esküdnénk erre. Nem az emberségünk, bármennyire is büszkék lennénk rá. Nem az egyéni sorsunk, mert olyan nincs nekünk. Csak az előre megszabott, közösség szolgálatában elvérzett sorsunk. Ezért különös már az is, hogy valakinek van pofája dönteni arról, hogy szeretne-e családot. És mi van akkor a perverzióval? Meddig lehet megérteni egy anyát, egy apát, egy társadalmat, meddig lehet mentegetni azzal, hogy nem tudja, mit tesz? Akkor végül is a szélsőjobb is csak tudatlan emberek dühös gyülekezete. Annyit talán mégiscsak el lehet, el szabad mondani, hogy aki nem lát, az vak, aki viszont akarja a vakságot, az bűnös. Nem úgy kell ezt kimondanunk, mint az inkvizíció vagy a vésztörvényszék; nem erkölcsi ormaink magasából, mint valami morális hópárducok; nem leszúrva, mint Szent György a sárkányt, hogy ismét Nádasra utaljak; csak éppen ki kell mondanunk. De ki kell mondanunk feltétlenül. Demény Péter / Élet és Irodalom 2017. november 28.Írói üzenetek nyomában a VigadóbanLegyen kritika közöttünk! Csütörtökön, a kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében író–olvasó találkozót rendeztek dr. Borcsa János kritikus–irodalomtörténész–könyvkiadóval az Írói üzenetek nyomában című tanulmánykötete és az általa szerkesztett Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek megjelenése apropóján. Ferencz Éva tanárnő köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket, majd miután ismertette az est főszereplőjének eddigi életútját, az Írói üzenetek nyomában című kötetet méltatta. A három fejezet közül az elsőben tizenhat kritika és recenzió kapott helyet, amelyekben verskötetek, költői pályakép, esszéregény, karcolat, haiku, aparegények, bukolikák és alkotóik tárulnak ki és fejtődnek meg. „Borcsa János kritikáiban, tanulmányaiban egyaránt helyet kap a hazai tájakon honos és jól ismert Fekete Vince, Markó Béla, Bogdán Vilmos vagy Bogdán László, a 19. századi naplóíró Kozma Katinka és Szentkatolnai Bálint Gábor”, hangzott el. Jelen kötetben az erdélyi irodalom kortárs klasszikusai (Bogdán László, Ferenczes István, Kántor Lajos, Ferencz Imre, Kenéz Ferenc, Lőrincz György), a középnemzedékbeliek (Fekete Vince, Molnár Vilmos, Lövétei Lázár László, Zsidó Ferenc, Tompa Andrea, László Noémi) és a fiatalabbak (Bálint Tamás, Muszka Sándor) is jelen vannak. A második részben két nagyobb lélegzetvételű tanulmány, illetve egy szakmai tanácskozáson elhangzott előadás szerkesztett változata olvasható Legyen kritika közöttünk! címmel, míg a harmadik rész – a jegyzetek mellett – jeles vagy tragikus évfordulók kapcsán született írásokat tartalmaz. Az egyetemes értékek mentén (becsület, erkölcs, haza, szabadság) írt jegyzetek kiállták az idő próbáját, fogalmazott a méltató. „Bár lehet, hogy sokunk számára már az első közléskor megszívlelendő üzenete volt minden írásnak, így, egy kötetbe gyűjtve érik egységes egésszé, sajátos ívű gondolatfüzérré, következetesen felépített, erős pilléreken nyugvó értékrenddé”. Végezetül a Legyen kritika közöttünk! című írásból idézett: „Szükségesnek tartom tehát, hogy legyen kritika közöttünk, illetve azt, ha megszólal a kritikus, minden esetben alkalmat találjunk hasznos dolgok elmondására.” A folytatásban Gazda József író a Szentkatolnai Bálint Gábor válogatott műveit tartalmazó kötetet (erről bővebb beszámolót csütörtöki lapszámunkban olvashattak) ismertette, majd a szerző dedikált. Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. november 30.Borcsa János, a beavató és beavatott„A végtelen idő, illetve a történelem korlátai között élő ember kísérleteket tesz véges élete folyamán: hozzáad a teremtett világhoz, ezáltal próbálná életét is meghosszabbítani…” – írja Borcsa János egyik kortárs költőnk munkásságáról elmélkedve. Az Írói üzenetek nyomában című új kötetében található ez az írás. A kritikus új kötete a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jött ki a nyomdából, és kritikák, tanulmányok, jegyzetek gyűjteménye, melyek 2010–2016 között jelentek meg első közlésben különböző napilapokban, folyóiratokban, periodikákban, internetes portálokon. Megnevezni őket már csak azért is érdemes, mert szép térképét rajzolják meg Borcsa János szellemi hatósugarának. Háromszéken, szűkebb pátriánkban a Háromszékben és a Székely Hírmondóban közölt, Székelyföldön, illetve általában a magyar nyelvterületen a Székelyföld kulturális folyóiratban, Erdély-szerte a Helikon, a Korunk folyóiratokban, az anyaországban a Bárka, a Hitel, a Forrás hasábjain, a nagyvilágban pedig a Kortárs Online, illetve az előbb felsorolt kiadványok internetes oldalain. Joggal tarthat számot Borcsa János az egyszerre táguló és szűkülő világfalu olvasóinak érdeklődésére. Kritikáiban, tanulmányaiban és irodalmi jegyzeteiben éppen úgy helyet kap a hazai tájakon honos és jól ismert alkotó (Fekete Vince, Markó Béla, Molnár Vilmos, Bogdán László), mint a 19. századi naplóíró Kozma Katinka, vagy általában klasszikusaink. Jegyzetei, bár többségük adott időpontban s adott alkalomból keletkeztek első közlésükkor, kiállják az idő próbáját, lévén, hogy egyetemes értékek mentén íródtak, úgy mint becsület, erkölcs, haza, szabadság. S lehet, hogy sokunk számára már az első közléskor megszívlelendő, megfontolandó üzenete volt minden írásnak, de így, egy kötetbe gyűjtve kerekedik ki, érik össze egységes rendszerré, sajátos ívű gondolatfüzérré, következetesen felépített, erős pilléreken nyugvó értékrenddé. A három ciklus közül az első kritikák és recenziók gyűjteménye, 16 méltató, olvasótoborzó, vagy ahogy egy előző kötetét emlegették, olvastató írás. Verskötetek, költői pályakép, esszéregény, karcolatok, haikuk, aparegény, bukolikák világa tárul fel bennük, és velük együtt az alkotók kerülnek közelebb az olvasókhoz: Bálint Tamás, Bogdán László, Elek Tibor, Fekete Vince, Ferencz Imre, Kántor Lajos, Kenéz Ferenc, László Noémi, Lőrincz György, Lövétei L. László, Markó Béla, Molnár Vilmos, Muszka Sándor, Temesi Ferenc és Zsidó Ferenc. A második ciklus két nagyobb lélegzetvételű tanulmányt tartalmaz, egyik a haza és magyarság kérdését vizsgálja erdélyi magyar költők műveiben, a másikban Tompa Andrea 2013-ban megjelent nagyregényéről értekezik, a harmadik pedig egy szakmai tanácskozáson elhangzott előadás szerkesztett változata Legyen kritika közöttünk! címmel. A kötet harmadik részében irodalmi jegyzetek olvashatók, amelyek irodalmi évfordulók, események kapcsán születtek. Hogy van-e, illetve mi szükség van a kritikára, így válaszolja meg a kérdést Borcsa János: „Szükségesnek tartom tehát, hogy legyen kritika közöttünk, illetve azt, hogy ha megszólal a kritikus, minden esetben alkalmat találjon hasznos dolgok elmondására. Megtörténhet ugyanis, hogy szava hamarabb eljut az olvasóhoz, mint az íróé, minthogy az irodalomkritika nem önmagáért készül, hanem valósággal keresi, hogy minél előbb eljusson az olvasóhoz, hiszen értelme akkor van (…), ha befogadóra talál.” A napokban olvastam egy nagyon szép történetet. Eszerint a tibeti hagyomány azt tartja, hogy egy könyvnek energiája, értsd, lelke van, nem halott, papírra nyomtatott betűkből áll. A könyv viszont csak akkor él, ha éltetik a lelkét, fenntartják az energiáját. A buddhista szerzők ezért a könyv lelkét felolvasás útján adják át a beavatottnak, aki a maga során fölolvassa a könyvet másoknak. Ezt a tibetiek eleven, hallás általi átadásnak nevezik, és a könyv lelke akkor kezd élni, amikor a hallás utáni átadást aktív olvasás követi. Tibetben úgy vélik, csak így tudja a könyv betölteni a funkcióját. Kettőzötten igaz ez Borcsa János Írói üzenetek nyomában című kötetére, általában irodalomtörténészi, kritikusi munkájára. Borcsa János egyszerre beavató és beavatott. Kívánom, hogy legyen minél több beavatottja ezután is, és az írásai által megismert íróknak szintén! Ferencz Éva / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-30 | 31-58
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
